család;Miskolc;gyerekek;disznóól;

- Disznóólban nevelte a gyerekeket egy miskolci pár

Vádat emeltek kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt egy miskolci pár ellen, amely elhanyagolt, és egy korábbi disznóólban nevelt két gyereket - közölte a Miskolci Járási Ügyészség. 

Az ügyészség tájékoztatása szerint a húszéves nő és vele egyidős élettársa Miskolc külterületén egy olyan romos melléképületben lakott az asszony két gyermekével, amelyben korábban állatokat tartottak. A gyerekeket a hatóság rendkívül elhanyagolt állapotban, koszosan, tetvesen találta, az egyéves és a négyéves kislány orvosi ellátásban nem részesült, a lakóhelyiségben vastagon állt a kosz, a nő élettársa a kicsiket rendszeresen bántalmazta is.

A családgondozó javaslatára a gyámhatóság a gyerekeket "kiemelte" a családból és az anyai dédnagymamánál helyezte el. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és a gyermekek szülői felügyeleti jogának megszüntetését indítványozta a nővel és élettársával szemben - közölte a vádhatóság alapján a távirati iroda. 

A kormány megerősíti a hajléktalanokat ellátó utcai szociális szolgálatokat, valamint jogszabályba foglalja a "veszélyeztetettség" fogalmát - jelentette be Czibere Károly az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.