Oroszország;

- "Kudarcra van ítélve ez a stratégia" - Élesen bírálták Oroszországot

Oroszország "olajat önt a tűzre" azzal, hogy bekapcsolódott a harcokba Szíriában, ahol az Aszad-rendszer nem tud tovább fennmaradni, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legyőzése pedig demokratikus átmenet révén történhet meg - jelentette ki Ashton Carter amerikai védelmi miniszter hétfőn Madridban.

Ashton Carter Pedro Morenés spanyol védelmi miniszter meghívására kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Madridban. "Ez a stratégia kudarcra van ítélve" - fogalmazott az amerikai politikus azzal kapcsolatban, hogy Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmon tartásának érdekében szállt harcba.

Ashton Carter kitért az észak-afganisztáni Kunduzban az Orvosok Határok Nélkül (MSF) elnevezésű nemzetközi civil szervezet által működtetett kórház - 22 emberéletet követelő - amerikai bombázására is, és teljes körű, átlátható vizsgálatot ígért. A madridi látogatás egyik fő témája az Iszlám Állam elleni küzdelem, amelyben a dél-európai ország aktív szerepet vállal.

Ashton Carter hangsúlyozta, hogy az IÁ komoly fenyegetést jelent, az Egyesült Államok ezért állt a nemzetközi koalíció élére, amelynek keretében eddig több mint 7300 bombázást hajtottak végre a terroristák állásai ellen Szíriában és Irakban. "Az erős összefogás a siker egyetlen útja" a globális biztonságért - fogalmazott, hozzátéve, hogy Spanyolország fontos szövetségese az Egyesült Államoknak a terrorizmus elleni harcban, és háláját fejezte ki Madridnak azért, ahogyan az IÁ toborzásainak megállításában közreműködik.

Spanyolországban idén már több mint 80 embert tartóztattak le, mert a terrorszervezet tevékenységében vettek részt. Legutóbb vasárnap fogták el egy toborzóhálózat tíz tagját a marokkói hatóságokkal közösen. Pedro Morenés spanyol védelmi miniszter hangsúlyozta: Spanyolország biztonsága szempontjából kulcsfontosságú az Egyesült Államokkal való kapcsolata.

A látogatás keretében a miniszterek kedden elutaznak a Sevillához közeli Morón de la Frontera katonai bázisra, ahol a nyáron megkötött megállapodás értelmében egy 2200 fős, afrikai beavatkozásokra kész gyorsreagálású amerikai haderő állomásozik.

Várhatóan nem alakul ki éles konfliktus Oroszország és Törökország között amiatt, hogy egy orosz harci repülőgép megsértette Törökország légterét a szíriai határnál - mondta Hegedűs Tamás geopolitikai szakértő hétfőn.