Csehország;menekülttábor;

- Menekülttábor Csehországban

A negyedik menekülttábort hozzák létre Csehországban, méghozzá a Lubenec melletti egykori drahonicei börtön helyén. Az intézmény 240 ággyal rendelkezik. Az első menekülteket október 12-én szállítják ide – közölte a prágai rádió.

Azok a személyek kerülhetnek ide, akik jelenleg Bela pod Bezdenemben tartózkodnak, itt ugyanis csak sátrakban tudnak nekik menedéket biztosítani. „Az a célunk, hogy mindegyikük számára méltó ellátást biztosítsunk” – jelentette ki Miloslav Koudelny, a menekültek elhelyezéséért felelős hivatal igazgatója. A drahonicei objektumot jól őrzik, 95 rendőr őrködik majd itt éjt nappallá téve. A helyi településlakóinak többsége a menekültek befogadása ellen foglalt állást. 

Ismét brutalitásával hallatott magáról az Iszlám Állam (IS). A szélsőséges iszlamisták ezúttal egy antik épületet semmisíttek meg, s a levegőbe repítették a palmürai diadalívet. Az IS májusban foglaalta el Palmürát a szíriai kormányerőktől. Ez a terület felbecsülhetetlen értékű, hiszen az ENSZ világörökségének része. Augusztusban az iszlamisták megölték az itteni főarcheológust.