Reflex;időjárás;napsütés;

Illusztráció: Thinkstock

- Kellemes őszi idő, több órás napsütéssel

Vasárnap is több órára kisüt a nap, délutántól növekszik meg nyugat felől erősebben a felhőzet, és estefelé nyugaton, délnyugaton eső, zápor is kialakulhat. Élénk, a Dunántúlon erős lesz a délnyugati szél. Enyhébb lesz a hajnal, délután pedig 21-26 fok várható. Reggelre a Dráva mentén és a völgyekben pára, köd képződhet.

Hétfőn változóan napos-felhős időre van kilátás, elszórtan egy-egy zápor is kialakulhat. A légmozgás nem lesz jelentős. A hajnal ismét enyhébb lesz, pára, köd helyenként megjelenhet. Délután 19 és 24°C közötti maximumokat mérhetünk. 

Kedden nyugat, délnyugat felől felhők érkeznek fölénk, de csak elszórtan alakulhat ki kisebb eső, zápor. Mérsékelt marad a délies szél. Hajnalban 9-14, délután 19-24 fokra van kilátás.

Szerdán már többfelé kialakulhat eső, zápor, a Dunántúlon pedig feltámad az északnyugatira forduló szél. Enyhe lesz a reggel, délután 16-21 fok várható.Csütörtökön is számítani kell még csapadékra, emellett a Dunántúlon a szél is gyakran lesz erős.

Babos Tímea - a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán - pályára léphet a női teniszezőket összefogó WTA év végi páros-világbajnokságán, Szingapúrban.