Németország;bevándorlás;migráció;menekültügy;

- Menekültügy - Németország szigorít

Újabb menekültügyi szigorításon dolgozik a német kormány, a tervek szerint kiterjesztik a határokra az úgynevezett repülőtéri eljárást, amelyben 48 óra alatt elbírálják, hogy a belépésre jelentkezők jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására - írta szerdai számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A belügyminisztérium egy szóvivője a lapnak azt mondta, hogy a politikai előkészítő tárgyalások után rövidesen tárcaközi egyeztetésre indítanak egy jogszabálytervezetet.

A repülőtéri eljárást a legutóbbi nagy menekülthullám után, 1993-ban vezették be. Főleg akkor alkalmazzák, ha valakinek nincsenek papírjai, vagy nyilvánvalóan nem szorul a német állam védelmére. Ilyen esetekben megtagadható a belépés az országba. Az eljárás kiterjesztését a bajor konzervatív CSU vetette fel kedden.

A menekülthullám a Magyarországról indult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-re virradóra hozott döntés óta drámaian fölerősödött, és elsősorban Bajorországot érinti. A tartományba szeptember eleje óta 170 ezren érkeztek.
A határellenőrzés visszaállítása nem csökkentette a migrációs nyomást, mert a határsértők beutazhatnak az országba, ha jelzik, hogy menedékjogi kérelmet akarnak benyújtani.

A migrációs válság nem csak európai probléma, hanem sürgős, átfogó és összehangolt cselekvést igényel a migránsok eredetországai, a tranzitországok és a célországok között - fogalmazta meg Pedro Agramunt spanyol néppárti parlamenti képviselő annak az állásfoglalásnak a lényegi üzenetét, amelyet kedd este fogadott el Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (ETPK).