Kelet-Európa;menekültek;Hollande;

Fotó: David Ramos/Getty Images Hírek

- A francia államfő üzent Kelet-Európának

Francois Hollande francia államfő azt kérte a kelet- és közép-európai országoktól, hogy a menekültválság alatt ne feledkezzenek meg arról a szolidaritásról, amelyet Európa mutatott irányukban a berlini fal leomlását követően. Közben a német kormány menekültügyi reformról döntött, idehaza pedig Balog miniszter szűrővizsgálatra kötelezné a menedékkérőket.

Európa a fejlődés és a szolidaritás története

Fotó: Hulton archívum/Getty Images

Fotó: Hulton archívum/Getty Images

Amikor a berlini fal leomlott, még két Európa volt. Az akkori állam- és kormányfőknek egyszerű lett volna azt mondaniuk azoknak, akik hosszú ideig a fal másik oldalán maradtak, hogy várhatnak még. De mi úgy láttuk, hogy Európa egy, és a falak leomlásával egység teremtődött - ezt a francia elnök Párizsban, az Európai Szakszervezeti Szövetség kongresszusán elmondott beszédében mondta. Azoknak, akiket akkor Európa befogadott, emlékezniük kell erre a választásra. Ne feledkezzenek meg arról, hogy a szolidaritás azért jött létre, hogy eltöröljük a történelem nyomait - hívta fel a figyelmet Francois Hollande.

Emlékeztetett arra is: akkoriban volt egy szakszervezet, amely nagyon sokat tett a fal leomlásáért és azért, hogy a keleti országok beléphessenek az Európai Unióba. Ezt a szakszervezetet Szolidaritásnak hívták. Ennek a szolidaritásnak most is meg kell mutatkoznia, hiszen Európa a fejlődés és a szolidaritás története. Az országok azért fogtak össze, hogy együtt erősebbek legyenek, olyan modellt képviseljenek, amelyre példaként lehet tekinteni a világban - hangsúlyozta a francia elnök.

Szijjártó bevándorlási világkvótát javasol
Magyarország javasolni fogja az ENSZ-ben, hogy a bevándorlási nyomás kezeléséből ne csak Európa vegye ki részét, hanem világkvóták révén a világpolitika nagy szereplői is, akik részesei voltak azoknak a döntéseknek, amelyek nyomán instabil térségek jöttek létre földrészünk közelében - ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondta New Yorkban.

Menekültügyi reformról döntött a német kormány

Fotó: David Ramos/Getty Images Hírek

Fotó: David Ramos/Getty Images Hírek

A német kormány keddi ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a menekültügyi rendszer reformjáról szóló törvényjavaslatokat. A menekültügyi eljárásról és a menedékkérők ellátásáról szóló törvényt módosító javaslatok az eljárások felgyorsítását, a menekültügyi rendszerbe védelemre nem szoruló embereket vonzó úgynevezett rossz ösztönzők kiküszöbölését, a tartományok pénzügyi terheinek enyhítését, a menekültek jobb integrációját szolgálják.

A kormány továbbá elkülönített 5 milliárd eurót a menekültválság 2016--ban adódó költségeinek fedezésére, és 2018-ig felfüggesztett néhány építésügyi előírást, hogy gyorsabban alakíthassanak ki újabb menekültszállásokat. A tervek szerint az új szabályok november 1-jén lépnek életbe.

Magyarországon kötelező lenne a szűrővizsgálat a menedékkérőknek

Fotó: David Ramos/Getty Images Hírek

Kötelező egészségügyi szűrővizsgálatot rendelhetne el az országos tisztifőorvos a menedékkérőknek "tömeges bevándorlás okozta" vagy más egészségügyi válsághelyzetben, ha a parlament elfogadja az erről szóló kormányzati törvényjavaslatot. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek az egészségügyi törvény módosítására tett javaslatát.

Ennek alapján a szűrővizsgálatok helyét a menekültügyi hatóság jelölné ki. Az indítvány értelmében ha a menekültstátuszért folyamodó az államhatárról szóló törvény szerinti tranzitzónában adja be kérelmét, akkor ott kell elvégezni a szűrővizsgálatot.

Ebben az esetben a tranzitzónából az ország területére való belépés feltétele egy igazolás, amelyet a szűrővizsgálatot végző szerv állít ki a vizsgálati minták levételéről.

Nem igaz, hogy befogadtunk ezer kopt családot
Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője közölte: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal válaszolt a közérdekű adatigénylésükre. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere többször-, de Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is - a Népszabadságnak adott interjújában - beszélt arról, hogy Magyarország "ezres nagyságrendben" fogadott be kopt keresztényeket. Bősz Anett jelezte: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól megkapott adatokban elsősorban azt vizsgálták, hányan kaptak állampolgárságot azokból az országokból, ahol kopt keresztények élnek, ilyen például Egyiptom és Etiópia. Ezek alapján 2013-ban 17, 2014-ben 130 egyiptomi kapott állampolgárságot. Etiópiából 2013-ban senki, 2014-ben egy ember kapott állampolgárságot - közli. Ennek semmi köze a Balog Zoltán és a Szijjártó Péter által mondott 1000 családhoz, ami minimum 2000-3000 főt feltételez

 MTI Fotó: Varga György

MTI Fotó: Varga György

Horvát miniszterelnök: Budapest politikája elfogadhatatlan

Zoran Milanovictól újságírók kérdezték,  mit tesz Horvátország, ha Magyarország lezárja a horvát-magyar zöldhatárt. A horvát miniszterelnök kijelentette: Magyarország nem tudja lezárni határait, ha csak falat nem épít, olyan "szégyenletes" falat, mint amilyet (a magyar-szerb határon) Vajdaság felé is épített. Szavai szerint azt már lezárt határnak nevezik, mint amilyen Ciszjordánia és Izrael között létezik, amely nem fogja megállítani az embereket. "Mit fognak tenni, lőni fognak rájuk?" - tette fel a kérdést Milanovic .

Előreláthatóan kedden 20 órakor újra megnyitják a közúti fogalom előtt a fővárosi Szépvölgyi útnak a Bécsi út és a Lajos utca közötti szakaszát - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.