Hagyó Miklós;BKV-per;

- BKV-per: kritika, tagadás, módosított vádirat

Az új, immár sokszor alkalommal módosított vádirattal kapcsolatos vádlotti észrevételekkel folytatódott a BKV-per Kecskeméten. 

A három és fél éve tartó BKV-perben a legutóbbi tárgyalási napon Homonnai János, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze benyújtotta és ismertette a vádirat ismételt módosításait. A tizenhat oldalas vádmódosítás a vádlottak többségét érintette. Egyes vádpontok kikerültek, bizonyos pontokban viszont az ügyészség kiterjesztette a vádat.  A vádlottak és a védők együttes indítványára a bíróság legutóbb nyolc nappal elnapolta a tárgyalást. A védők ennyi időt kaptak arra, hogy felkészüljenek a módosított vádirattal szembeni védekezésre.

A harmadrendű vádlott, Antal Attila észrevételével kezdődött a tárgyalás. A BKV volt vezérigazgatója kritizálta az ügyészség munkáját az új - sokadjára - módosított vádirat megállapításai miatt. A BKV marketing-, illetve kommunikációs tevékenysége és a cég vádiratban közölt vesztesége relációjában többek között bemutatta és becsatolta a bíróságnak az új kormányzati információs füzetet, mint ékes bizonyítékát annak, mennyire fontos a marketing. A füzet egyébként a jelenlegi kormányzat sikerének tekinti a négyes metró átadását. Antal tételesen sorolta azokat az ügyészség által nevesített szerződéseket, amelyek a vádhatóság szerint feleslegesek voltak és veszteséget okoztak a közlekedési vállalatnak, cáfolva azok szükségtelenségét, illetve szabálytalan voltát.

Balogh Zsolt negyedrendű vádlott is észrevételeket fűzött az új vádirathoz. Ő a C.C .Soft Kft.-vel kapcsolatos új szövegrészekre reagálva elmondta: a cégnek igenis volt referenciája, amit az értékelő bizottság tagjai mind elfogadtak. A cég adta annak idején a legkedvezőbb ajánlatot a szentendrei HÉV-vonal utastájékoztatási rendszerének kiépítésére. Balogh ismét elmondta: Hagyó nem hívta az irodájába az utastájékoztató rendszer üzembe helyezése kapcsán, és nem utasította semmire. A vádirat szerint Hagyó nyomására írta alá Balogh a cég teljesítési igazolását 2007 decemberében. Az ügyészség szerint egyébként ez volt a nokia-dobozos pénzátadást megalapozó eseménysor, noha bizonyítékokkal egyik vádirat változat sem támasztotta ezt alá.

L. Ottó ötödrendű vádlott észrevételében tagadta bűnösségét. Elmondta: az utóbbi öt évben az eljárás, illetve a megbélyegzés miatt nem kapott munkát, vagyonát zárolták. Megítélése szerint nem hogy hátrányt okozott az állítólagos bűnszervezet, hanem 11.6 milliárd forintot takarított meg a BKV a vádiratban megnevezett időszakban, ennyivel kevesebb közpénzből működött a közlekedési vállalat. A vádlott párhuzamba állította a vállalat akkori teljesítményét a BKV jelenlegi állapotával, hosszasan sorolva az adatokat.

Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a sértetti részről a BKV jogi képviselője igen ritkán vett részt a tárgyaláson, holott a vádak szerint a bűnszervezet közel egymilliárd forintos kárt okozott a cégnek. Azt sem értette továbbá, hogy milyen számításokat alkalmazott az ügyészség, amikor tételesen felsorolta a vádlotti károkozásokat, illetve hogy az általános forgalmi adó összege hogyan kerül bele az ügyészi számításokba. Az ötödrendű vádlott a vádhatóság szerint egyébként 37 milliós vagyoni hátrányt okozott a közlekedési vállalatnak.

R. Miklós nyolcadrendű vádlott észrevételében szintén kritizálta az ügyészség munkáját a vádirat miatt. A kommunikációs szerződések ügyében feltette a kérdést: vajon mit csinálnak most a BKK-nál, ahol 57 fő kommunikációs szakember volt alkalmazva a 2013-as adatok szerint, jóval nagyobb külsős szerződésekkel, mint az inkriminált időszakban. Több, jelenleg is futó szerződés bekérését indítványozta ennek kapcsán az egykori kommunikációs igazgató. Ismertette továbbá a bíróság M.-H. Éva, Z. Tibor vádlottak írásban tett észrevételeit.

Több vádlott egyébként az új vádirat miatt új bizonyítási eljárást kezdeményezett, amelyeket azonban Hadnagy Ibolya bírónő elutasított, és a bizonyítási eljárást befejezettnek nyilvánította.

A per október 15-én folytatódik az ügyészi vádbeszéddel, amely négy tárgyalási napot vesz előreláthatólag igénybe.

 

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője közölte: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal válaszolt a közérdekű adatigénylésükre. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere többször-, de Szijjártó Péter  külgazdasági és külügyminiszter is - a Népszabadságnak adott interjújában -  beszélt arról, hogy Magyarország  "ezres nagyságrendben" fogadott be kopt keresztényeket.