riói olimpia;Olasz Olimpiai Bizottság;Luciano Barra;

- Hét arany Rióban?

A júliusban közzétett előrejelzésében szereplő öt helyett már hét aranyat jósol Magyarországnak a jövő évi riói olimpiára Luciano Barra, az Olasz Olimpiai Bizottság volt sportigazgatója.

Az ötkarikás eredmények megjósolásában sikeresnek számító szakember elemzése szerint a magyarok az éremtáblázat 12. helyén zárnak majd. A különféle statisztikákra, valamint az olimpiai sportágak világbajnokságaira alapozott előrejelzés szerint Magyarország úgy végez 20 éremmel, hogy sportolói a hét arany mellett 6 ezüstöt és 7 bronzot gyűjtenek Rio de Janeiróban.

Az élen Barra szerint az Egyesült Államok zár 92 éremmel, a megoszlást illetően 39 arannyal, 22 ezüsttel és 31 bronzzal, a második pedig a két hónapja még elsőnek jósolt Kína lesz 86 medállal (29 arany, 32 ezüst, 25 bronz). Az olasz szakember ezúttal is Oroszországot jósolja harmadiknak, amely szerinte 70 érmet nyer majd, ebből 21 lesz arany, 22 ezüst és 27 bronz. Barra a 2012-es londoni játékok előtt egy évvel 16 medált, közte öt aranyat jósolt a magyaroknak, akik azonban ennél jobban szerepeltek: 8 aranyat és összesen 18 érmet nyertek.

Olimpiai szám lehet a falmászás

Öt új sportágat javasoltak tegnap a 2020-as tokiói olimpia szervezői az ötkarikás játékok programjába. A Japánban egyaránt népszerű baseball/softball, illetve a karate mellett a görkorcsolyázás, a falmászás és a hullámlovaglás szerepel az ajánlásban, így a 18 új versenyszámban 474 sportoló vehetne részt az olimpián a hagyományos sportágak viadalai mellett. Eredetileg 26 sportág jelentkezett a szervezőknél, az első szűrőn kiesett például a kötélhúzás, a bridzs, a frizbi vagy a Japánban óriási népszerűségnek örvendő szumó. A NOB jövő augusztusban, a riói olimpia helyszínén dönt arról, hogy mely sportágak kerülnek be a tokiói programba.



Hiába aratott a Forma-1-es Japán Nagydíjon kettős győzelmet a Mercedes, nem voltak elégedettek az istállónál, mert csak 5 perc 56 másodpercet szerepeltek a képernyőn a vasárnapi futam során. Egyre többen gyanakodnak arra, hogy a Forma-1 Menedzsment (FOM) első embere, Bernie Ecclestone okolható emiatt.