Zala;Erdők Hete;

Illusztráció/Thinkstock

- Erdők hete - Zalában nyílt meg a rendezvénysorozat

A Zala megyei Csömödéren nyílt meg az Erdők hete országos rendezvénysorozat. Az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke a megnyitón hangsúlyozta, hogy a rendezvényhez alapul szolgáló erdészeti erdei iskolák tavaly már több mint 70 ezer gyereket fogadtak, míg néhány évvel ezelőtt ez a szám 50 ezer körül mozgott. Örvendetes, hogy az állami erdőgazdaságok az elmúlt években kilenc új erdei iskolát létesítettek, és mellettük magán erdőgazdálkodók is bekapcsolódtak a környezeti nevelésbe - tette hozzá Mocz András.

Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója egyebek közt elmondta: a Csömödéri Állami Erdei Vasút turisztikai szolgáltatásait kapcsolták össze a környezeti neveléssel. A kisvasúti kocsiban berendezett erdei iskolai tanterem, a Zakatoló Erdei Iskola - ami az országos rendezvénysorozat megnyitójának helyszíne is volt ezúttal - jó ötletnek bizonyult, ezt az is bizonyítja, hogy az idén elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat.

Az idei Erdők hete rendezvénysorozat sorrendben a 19., amelynek keretében - elsősorban vidéki helyszíneken - több mint 150 programmal várják az erdőgazdálkodók a természeti értékek iránt érdeklődőket. Az eseményeken erdész, erdőpedagógus vezetésével ismerhetik meg a látogatók a magyar erdők értékeit és a fenntartható gazdálkodás folyamatát. Az iskolás gyerekek, családok, felnőttek vezetett túrák, tanösvény-látogatások, erdei családi napok között válogathatnak, de szakemberek számára is tartanak szakmai programokat.

Thinkstock

Thinkstock

Jövőre 77,7 milliárd forintot különít el az Országgyűlés a költségvetésből a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) működésére - közölte a távirati iroda. Ezen fölül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn elfogadott indítványa szerint a hatóság 32,3 milliárdot, a médiatanács pedig 481 millió forintot kap a 2016-os évi büdzséből.