röplabda;női röplabda-válogatott;Herman De Brandt;

- Drámai bemutatkozás

Többszörösen is drámaian indult a magyar női röplabda-válogatott számára az Európa-bajnokság, melynek Belgium és Hollandia közösen ad otthont. A magyarok esetében már az is óriási siker, hogy ott lehetnek a kontinensviadalon, hiszen 28 év után lehetünk újra jelen. 

Nos, még el sem kezdődött a viadal, máris nem várt tragikus esemény árnyékolta be a nyitányt: pénteken éjjel elhunyt Herman De Brandt, a magyar szövetségi kapitány bátyja, aki szintén röplabdaedző volt. A magyar és a belga csapat is fekete szalaggal játszott. Épp a házigazda belgák ellen kezdtük szereplésünket. Az esélyesek nem mi voltunk, s a rendezők sima, 3-0-s győzelmet arattak ellenünk. Különösképpen a hétpontos Lise Van Hecke ellen nem találták az ellenszert a magyarok.

A hajrában válogatottunk néhány szép pontot összehozott ugyan, de a belgák sikere egy percig sem forgott veszélyben. Válogatottunk tegnap este Törökországgal játszotta második mérkőzését, melyet 3-0-ra elvesztett. A B csoport negyedik tagjával, Azerbajdzsánnal ma 17.00 órától játszunk, a találkozóról a Sport2 csatorna közvetít.

Röplabda Európa-bajnokság
B csoport, 1. forduló:
Törökország-Azerbajdzsán 3-0 (21, 26 13), Belgium-Magyarország 3-0 (15, 8, 18)



Pénteken nem keltett különösebb meglepetést, hogy a svájci ügyészség eljárást indított a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke, Sepp Blatter ellen, ez valójában csak idő kérdése volt. Az viszont már váratlanabb volt, hogy ki is hallgatták.