Simicska;Vida;

- A Simicska-birodalomban talált menedékre Vida Ildikó

A NAV korábbi elnöke felügyelőbizottsági tag lett a Simicska-Nyerges oligarchaduó agrárbirodalmának központi cégében, a Mezort Zrt.-ben- írja a hvg.hu

Az NAV éléről nemrég lemondott Vida Ildikót még az első Orbán-kormány idején Simicska Lajos vitte magával az akkor még APEH-neh hívott adóhivatalba elnökhelyettesének.

A Mezort Zrt. az egész Északnyugat-Dunántúlra kiterjedő Simicska-féle agrárérdekeltségeket fogja össze, így a Sárvári Mezőgazdasági Zrt.-t, a Szombathelyi Tangazdaság Zrt.-t és a Lajta-Hanság Mezőgazdasági Zrt.-t. A három egykori állami gazdaságban összesen több mint 18 ezer hektáron termesztenek növényeket, de jelentős az állatállomány is, a mérlegben 4770 tehénről és 30 ezer hízósertésről adtak számot. A Mezort tavaly 1,7 milliárd forint árbevételt és 98 millió adózott eredményt mutatott ki, a tulajdonosoknak pedig102 millió osztalékot fizetett. A konszolidált mérleg alapján a saját tőke 16,7 milliárd, az árbevétel 9,8 milliárd, a nyereség pedig 1,6 milliárd volt. 

forrás: hvg.hu

A tanári kar egységesen tiltakozik az Etikai Kódex bevezetése ellen.