államtitkárok;elbocsátások;

Fotó:Népszava

- Egyre-másra rúgják ki az államtitkárokat

Kirúgták Répássy Róbertet, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárát. Erről tegnap először az Index számolt be, majd kormányzati források több lapnak, közöttük szerkesztőségünknek is megerősítették a hírt.

Távozása meglepetés, neve ugyanis nem merült fel a kormányátalakítással kapcsolatban. A politikust, aki "régi motoros", hiszen 1998 óta fideszes képviselő, 2010 és 2014 között a Navracsics Tibor vezette minisztérium igazságügyért felelős államtitkára volt, 2014-től pedig a Trócsányi László által irányított tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese, az Origo szerint azért menesztették, mert a portálnak még nyáron arról beszélt, elképzelhető mégsem lesz bűncselekmény az illegális határátlépés. Nyitott a kérdés, hogy szükséges-e jelenlegi jogszabályoknál szigorúbban megvédeni az országot - fogalmazott.

Emellett még két államtitkár leváltását jelenthetik be, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál várható személycserékről a Népszabadság szerint Varga Mihály miniszter még kedden egyeztetett Orbán Viktorral. Ennek fényében szinte biztosan megválnak Glattfelder Bélától, aki a gazdaságszabályozásért felel, illetve Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkártól. Czomba felel egyebek mellett a "sikeres" Gyere haza, fiatal! programért. Várhatóan Tállai András államtitkárként felügyeli majd az adóhivatalt, amit rövidesen be is jelentenek. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtökön jelentette be, hogy távozik Bódi Gábor, az infokommunikáció összehangolásáért felelős helyettes államtitkár, valamint Nobilis Márton, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnöke.

A héten az is kiderült, hogy új "propagandaminisztérium" alakul. Rogán Antalék a Miniszterelnökséggel fognak osztozni az irodákon, de az, hogy hány munkatárs, mekkora stáb fog dolgozni, az körülbelül két hét múlva fog kiderülni, mint ahogy az is, mennyi pénzből gazdálkodhatnak. Lázár a Kormányinfón bejelentette, hogy a Miniszterelnökség átköltözik a Karmelita Kolostor épületébe a budai Várba, "ennek az előkészítése gőzerővel zajlik, az idén ki fogjuk választani a kivitelezőt, s jövőre meg fog épülni az új épület, ott mindenkinek meg lesz a megfelelő helye". Rogán minisztériuma komoly költségvetési források felett is rendelkezni fog, hiszen a Miniszterelnöki Kabinetirodához kerül ugyanis az évi 25 milliárd forintot szétosztó Nemzeti Kommunikációs Hivatal is.

Magyarország ifjú, ámde sokat próbált külügyminisztere közölte: méltatlan egy 21. századi kulturált európai politikushoz, hogy több ezer bevándorlót Magyarországra hozzanak, ahelyett, hogy ellátnák őket. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által kiadott közleményben Szijjártó Péter azt is hozzáteszi: a horvát miniszterelnöknek az elmúlt hetekben mutatott viselkedése minden, csak nem európai.