Ukrajna;menekültek;

Fotó:David Ramos/Getty Images Hírek

- Ukrajna jelezte: kész menekülteket befogadni

Ukrajna segítséget kíván nyújtani az európai uniós államoknak a menekültválság leküzdésében, ezért kész befogadni az észak-afrikai, illetve közel-keleti menekülők egy részét - közölte pénteken az ukrán bevándorlási hivatal.

A hivatal Csernyivci megyei részlegének közleménye szerint - amelyet az UNN ukrán hírügynökség tett közzé - Petro Porosenko ukrán elnök utasítása és a menekültekről szóló 2011-es ukrajnai törvény alapján a bevándorlási hivatal felméri az ország befogadóképességét, továbbá más állami szervekkel közösen előkészületeket tesz a határátkelőhelyek kiegészítő felszerelésekkel való ellátására, valamint a menekültek azonnali elhelyezésére szolgáló táborok kiépítésére. A hivatal egyelőre még hozzávetőleges számot sem közölt arról, hogy hány menekült befogadását vállalná Ukrajna.

A kijevi kormány megtiltotta pénteken az Ukrajnába történő berepülést az orosz légitársaságoknak, elsősorban az Aeroflotnak és a Transzaerónak.