Németország;menekültszálló;

- Tömegverekedés a menekültszálláson - Késelés is történt?

Tömegverekedés volt egy menedékkérőket befogadó szálláson a németországi Lipcsében, a csütörtök este történt összecsapásban nagyjából százan vettek részt.  

A Leipziger Volkszeitung (lvz) című helyi lap online kiadásában pénteken megjelent beszámoló szerint afgán és szír menedékkérők vitájából lett verekedés. A konfliktus  ugyan "vallási érzékenységek" körül alakult ki, de nincs összefüggésben a vasárnapig tartó muzulmán áldozati ünneppel - írta az lvz.

A verekedésben öt ember sérült meg, köztük a Német Vöröskereszt (DRK) egy munkatársa. Egy ember a hasán szenvedett sérülést. A lipcsei rendőrség szóvivője elmondta: a verekedés valószínűleg úgy kezdődött, hogy valaki késsel fenyegetőzött, azt viszont még nem tudni, hogy történt-e valóban késelés. A rendőrség hat embert vett őrizetbe.

A Bild című lap az online kiadásában azt írta, hogy a rendőrség 40 rohamkocsival vonult ki a helyszínre, a lipcsei nemzetközi vásár egyik pavilonjához, amelyben több mint 1800 menedékkérőt helyeztek el, köztük nagyjából 900 szír és 250 afgán állampolgárt.

Miután a rendőrök szétválasztották a verekedőket, az afgánok megtagadták, hogy visszamenjenek a szállásra, és a csarnok előtt, a szabadban töltötték az éjszakát. Az átmeneti szálláson hétfőn is volt egy kisebb összetűzés, akkor irániak és marokkóiak csaptak össze.

Németországban az utóbbi évtizedek legerősebb menekülthulláma miatt szinte mindenhol zsúfoltak a menedékkérők szállásai, és nem először fordult elő tömegverekedés. Szakértők szerint az elhelyezés nem megfelelő körülményei és a menedékkérők nehéz élethelyzete révén akár apróságok miatt is könnyen alakulhat ki heves konfliktus.

A német pszichoterapeuták szövetségi kamarájának (BPtK) becslése szerint a németországi menedékkérők 40 százaléka a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) nevű szorongásos zavartól szenved a hazájában vagy menekülés közben átélt megrázkódtatások miatt, de csupán körülbelül 5 százalékuk részesül pszichoterápiás kezelésben.

Egyre kevesebb kritikát fogalmaznak meg a horvát vezető napilapok Magyarország migránspolitikájával szemben, és egyre többet bírálják a baloldali horvát kormányt a migrációs hullámmal szembeni tehetetlenségéért.