Orbán-kormány;ellenzék;menekültek;

- MSZP: támogatható Orbán javaslata

Nemzeti ügyről van szó, amelyben a pártoknak konszenzust kell keresniük, a miniszterelnök hat pontja, amelyeket bemutatott Brüsszelben, mindenképpen megfontolásra érdemes a javaslat - ezt Mesterházy Attila, a külügyi bizottság a szocialista tagja jelentette ki a kormány migrációs politikájáról rendezett konferencián, azt is hozzátéve, hogy "igenis létezik terrorizmusveszély". Az MSZP elnöke, Tóbiás József előzőleg sajtótájékoztatón közölte: Orbán Viktor miniszterelnök megérkezett a józan ész politikájához.

A Liberális Magyarországért Alapítvány tanácskozásán Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azt hangsúlyozta: a válság kezelésében meg kell találni az egyensúlyt "az emberiesség és a józanság" között. Az emberiességről szólva azt mondta: a nemzetközi jog szerint a menekülteket be kell fogadni. A józanságot illetően közölte, az a legfontosabb, hogy mekkora a teherbíró képessége egy országnak és az uniónak. Emellett az EU vívmányait meg kell próbálni megóvni, különösen a schengeni rendszert. A politikus kiemelte: szem előtt kell tartani, hogy emberek tragédiájáról van szó, és ezek az emberek Európától, Magyarországtól várnak méltányos bánásmódot.

Németh Zsolt szerint nem kap kellő figyelmet, hogy az EU működőképességének alapja a szolidaritás fenntartása, és "az összeurópai összetartozás-tudat" súlyos sérelmet szenvedett az elmúlt hetekben. A fideszes politikus arról is beszélt, hogy a baloldali erők - különösen Franciaországban - arra próbálják meg felhasználni a válságot, hogy elmélyítsék az EU keleti és nyugati fele közötti ellentéteket, és az unió jövőjét ez veszélyezteti leginkább. Meglátása szerint a közép-európai országok helyzete sok szempontból hasonló, mégis mintha itt lenne a legnagyobb az ellentét az államok között, elsősorban a magyar-román, magyar-horvát és a magyar- szerb viszonylatban. Nagy hangsúlyt kell helyezni a megfelelő regionális érdekegyeztetési mechanizmusra - mondta. Hozzátette: helyre kell állítani a magyar diplomácia hangnemét, de a térség vitáiért nem Magyarország a felelős, ezeket nem Magyarország gerjesztette.

Mesterházy Attila (MSZP), a külügyi bizottság tagja a migrációs politikáról szólva azt mondta: nemzeti ügyről van szó, amelyben a pártoknak konszenzust kell keresniük, ezért azt javasolta, hogy a miniszterelnök egyeztessen a pártokkal, tegyenek kísérletet nemzeti minimum kialakítására. Véleménye szerint támogatható a miniszterelnök hat pontja, amelyeket bemutatott Brüsszelben, mindenképpen megfontolásra érdemes a javaslat. A szocialista politikus véleménye szerint még nem ért a csúcsára a krízis, és hosszú távon megmarad a probléma az európai társadalomban, politikában. A megoldást nem lehet politikai ideológiákból levezetni, sokkal összetettebb megközelítésre van szükség, a józan ész, a realitások talaján kell maradni - hangoztatta. Közölte: a hosszú távú megoldás úgy érhető el, ha helyreáll a stabilitás a bevándorlókat kibocsátó országokban, ehhez pedig külpolitikai aktivitás, katonai megoldás és az ottani gazdaságok fejlesztése szükséges. A frontországok megerősítése is fontos, akárcsak a menekülttáborok finanszírozása, bővítése, mindazonáltal a hot spotoknak minél közelebb kell lenniük a válság helyszíneihez.Mesterházy Attila a további feladatok között említette a kemény fellépést a csempészekkel szemben és a biztonsági szűrést, mert igenis létezik terrorizmusveszély. Mint mondta, az EU vonatkozó szabályait át kell alakítani, mert dublini, sőt a genfi egyezmény sem ilyen helyzetre dolgozták ki.

Arra is kitért, hogy a határvédelem nem zárja ki segítségnyújtást. Végül pedig azt szorgalmazta, hogy helyre kell állítani Magyarország nemzetközi tekintélyét, ugyanis - mondta - nehéz együttműködni, ha mindenkivel összeveszünk. Amit a magyar külügy csinál, az diplomáciai ámokfutás, bár egyes külföldi vezetők nyilatkozatai sem voltak helyesek - tette hozzá.

Szent-Iványi István, a Liberálisok külpolitikai szakértője üdvözölte, hogy végre valami történt Brüsszelben, bár az EU sokáig késlekedett, tétlen volt, csak későn ismerte fel a probléma nagyságát és kockázatait, és emiatt a közös kezelésére sem tudott jó javaslatokat tenni. Véleménye szerint a kvótarendszer enyhítheti a problémát, de nem oldja meg, ugyanakkor legalább elmozdulást jelent a jó irányba. Európában jelenleg sem a politikai akarat, sem a képesség nincs meg a közel-keleti problémák megoldására. A szakértő szerint Orbán Viktor hatpontos javaslata reális és jó, a baj az, ami előtte történt, mert felvetődik a kérdés, hogy annak alapján mekkora a hitele a javaslatnak.

Szent-Iványi István is úgy látja, hogy a genfi és a dublini egyezmény nem alkalmazható erre a tömeges bevándorlásra, erre a folyamatos és nagy hullámra. Azt is mondta, a racionális döntés az lenne, ha nem zárnák le a horvát határt, mert egyrészt Magyarország erejét meghaladná egy újabb határzár biztosítása, másrészt pedig nincs szüksége az eddig kialakult kép további rombolására, különösen, miután most tett egy jó lépést a konstruktív javaslatokkal.

Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester a gyulai képviselő-testület csütörtöki ülésén a szervezeti és működési szabályzat kérdésekre és interpellációkra vonatkozó passzusaira hivatkozva megtagadta, hogy Bod Tamás előre benyújtott interpellációja elhangozzon. Ebben Bod Tamás (Együtt-MSZP), a gyulai képviselő–testület ellenzéki képviselője azt a Gyulai Törvényszék által első fokon hozott bírósági ítéletet és indoklását ismertette volna, amelyben elutasították a vele szemben indított polgári peres eljárást.