Lázár János;kormányinfó;

MTI Fotó: Bruzák Noémi

- Lázár: "fegyvertelen tömeg ellen" nem alkalmazunk erőszakot

A magyar kormány folyamatosan konzultálni fog a szomszédos országok vezetőivel is a menekültválság kezelése érdekében - egyebek mellett erről beszélt Lázár János e heti szokásos sajtótájékoztatóján. A miniszter elmondta, hogy kedden "abszolút rekord" dőlt meg, eddig a legtöbb bevándorló, több mint 10 ezer ember lépte át a magyar határt. Lázár János szerint "szervezett akcióról" van szó, amit vagy az embercsempészek, vagy azok az országok szerveznek, amelyeken áthaladnak a menekültek. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy délután Orbán Viktor miniszterelnök a nemzetbiztonsági kabinet rendkívüli ülésén ad tájékoztatást bajorországi és brüsszeli tárgyalásairól, és szó lesz a magyar-horvát határszakasz védelméről is.

Lázár János elmondta, hogy eddig 174 ezren kértek menekültstátuszt, többségük 18 és 54 év közötti férfi. Nyolcezer olyan gyereket is el kell látni, aki kísérő nélkül jött. A Miniszterelnökséget vezető miniszter megismételte, hogy a román és a horvát szakaszon is épül a határzár, valamint leszögezte: fegyvertelen tömeg ellen nem alkalmaz erőszakot a honvédség, és a rendőrség sem. 

Szervezett akcióról van szó

Lázár szerint mivel a menekültek megváltoztatták az útirányt, miután Magyarország lezárta a magyar határt Szerbiánál, és sem a román határon át, sem máshol nem érkeznek bevándorlók, szervezett akcióról beszélhetünk Magyarország ellen, a menekültáradatot pedig vagy az embercsempészek szervezik, vagy azok az országok is részt vesznek benne, amelyeken áthaladnak a "migránsok", ezzel súlyosan sértve Magyarország jogait.

Orbán hat pontja

Lázár elmondta, hogy a kormány hat pontos megoldási tervvel állt elő Brüsszelben, ( a hat megoldási javaslatért kattintson ide!), hozzátéve, hogy voltak egyetértések, de voltak eltérő álláspontok is.

Orbán fogadta el az EU javaslatait, nem fordítva
Az Együtt szerint elég komikus a diadalittasság a kormány részéről, mert nem Orbán Viktor javaslatait fogadta el az Európai Unió, hanem a magyar kormányfő fogadta el az EU javaslatait szerdán Brüsszelben. Hazudik a Fidesz, amikor azt állítja, valójában az orbáni politikát ismerte el Brüsszel, hiszen a kormányfő szerdán jó néhány olyan javaslatot fogalmazott meg, amelyek Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke május-júniusi első, a kötelező kvótákra vonatkozó javaslatában már benne voltak - hangoztatta Szigetvári Viktor pártelnök.


A legfontosabb pontban - abban, hogy közösen védje meg Európa a görög határokat - nem sikerült egyetérteni, mivel ezt a javaslatot nem fogadta el Görögország. Magyarország továbbra is elkötelezett amellett, hogy a határokon kívül kell menekülttáborokat létesíteni - fogalmazott Lázár. A miniszter szerint a biztonságos országok listáját egységesen kell meghatározni, ezért most 4 órakor nemzetbiztonsági kabinetülést hívtak össze.

Újabb és újabb kerítések épülnek
A magyar-szlovén határszakaszon is megkezdődött csütörtökön a gyorstelepítésű drótakadály elhelyezése - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A Tornyiszentmiklós-Pince határátkelőnél, az M70-es autóút és a szlovén A5-ös autópálya csatlakozásánál, illetve az attól néhány száz méterre lévő régi közúti átkelőhelynél a rendőrség és a honvédség is tevékenykedik. A helyszínen vannak az utak oldalára állítva a kerekeken mozgatható acélkapuk, a katonák a pengésdrótot húzzák ki a zöldterületen, háromsoros elrendezésben.
A forgalom mindkét határátlépési ponton zavartalanul folyik, a járművek a ki- és belépő oldalon egyaránt folyamatosan tudnak haladnak.

Rossz döntés született a keddi EU-csúcson

- a kormány álláspontja szerint, de mielőtt döntenének arról, hogy bíróságon is megtámadják a döntést, egyeztetnek a magyar parlamenti pártokkal - közölte Lázár János, aki szerint nincs semmi gond azzal, ha valaki úgy akarja megoldani a demográfiai és foglalkoztatottsági problémáit, hogy menekülteket fogad be. Magyarországnak viszont azért nem kell senkit sem befogadnia, mert Németország így dönt. A kvótarendszerről országgyűlési vitát kezdeményez a kormány - tájékoztatott a tervekről a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki Orbán szavait megismételve hozzátette: a kvótarendszer tipikus példája a morális imperializmusnak, amelyet Németország kényszerít rá Európára

Szét kell választani a menekülteket

Szét kell választani a menekülteket politikai menekültekre és gazdasági migránsokra - hangsúlyozta Lázár János, aki szerint az Európai Uniónak mélyen a zsebébe kell nyúlnia a válság kezelése érdekében és támogatnia kell Törökországot is. Úgy vélte, Orbán Viktor hatpontos csomagjából csak Görögország kérdésében nem sikerült konszenzusra jutni, Magyarország ugyanis azt szerette volna elérni, hogy Görögországban hozzanak létre menekülttáborokat, nem az Európai Unió belsejében. 

 Ha Ausztria mást akar, viselnie kell a következményeket

A magyar tapasztalat szerint a schengeni külső határ megvédhető, de ha Ausztria mást akar, akkor viselnie kell a következményeket - üzent szomszédunknak Lázár János, aki ezzel az osztrák kancellár szavaira reagált. Werner Faymann a szerdai rendkívüli uniós csúcson azt hangoztatta: ha a kerítés az ára a bevándorlók megállításának, akkor Magyarország inkább engedje át őket. Lázár szerint ez a kijelentés veszélyes, miután akár 30-40 ezer ember is lehet a horvát és magyar határnál. Hozzátette: a kormány mérlegeli a kancellár felvetését.

A miniszter beszámolt arról is, hogy jövő kedden Brüsszelben tárgyal  a paksi erőmű kapacitásfenntartó beruházásának ügyében, ennek során megbeszélést folytat majd Margrethe Vestager versenyjogi EU-biztossal. Orbán Viktor miniszterelnöktől ugyanis azt a mandátumot kapta, hogy Brüsszelben próbáljon megegyezni a versenyjogi bizottsággal a paksi megvalósítás feltételeit illetően.

Csepreghy Nándorból államtitkár lesz

A Miniszterelnökség államtitkárává, miniszter-helyettessé nevezik ki Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárt október elsejétől - jelentette be Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, hogy az eddigi miniszter-helyettes, L. Simon László parlamenti államtitkár munkájára a továbbiakban is számít. Távozik a Miniszterelnökségről Bódi Gábor, az infokommunikáció összehangolásáért felelős helyettes államtitkár és megszűnik ezen helyettes államtitkárság is.

Végül egy kis "privát"

Lázár János a sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy kiadja az eddig titkolt információkat milánói és a zürichi utazásairól. AKúria fenntartotta a korábbi jogerős ítéletet, miszerint a miniszternek ki kell adnia a részletesebb információkat 2013-ban tett utazásairól. Az adatigénylési pert Pethő András indította még az Origo újságírójakén, mert gyanúsan magas összegeket talált Lázár utazási beszámolójában. Előzetes információként kiderült, hogy a fényűző Four Seasons-ben és a Hotel au Lac-ban szállt meg - közölte a Miniszterelnökség sajtóirodája. A Direkt36 pedig már publikálta is:  Lázár mindkét városban egy éjszakát töltött, és Milánóban a hotelszoba 298 ezer forintba, a zürichi pedig 103 ezerbe került. (a zürichi szállás esetében eredetileg csaknem félmilliós hotelköltséget adott meg a Miniszterelnökség, de aztán később ezt alacsonyabbra módosították).

Magyarországon naponta hetvenen halnak meg hirtelen szívhalálban, holott ha a szívinfarktus jeleit észlelve azonnal mentőt hívnának, akkor jelentősen javítani lehetne a túlélési statisztikákat és az infarktus utáni életminőséget - mondta Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának (MKT) elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.