kormány;óriásplakát;

- Plakátkormány

Sokféle jelzőt biggyeszthetnék a kormány új óriásplakátjához, de talán az lenne a legegyszerűbb, ha pofátlannak nevezném. Alant a képen is látható: azt hirdetik, hogy az emberek döntöttek, az országot meg kell védeni. Túl az állítás ostobaságán, hiszen ki az az ember, aki ne vallaná – akár Orbánnal együtt -, hogy meg kell védeni az országot. Az apró betűs részből az is látható, hogy a következtetést a nemzeti konzultáció eredményeként vonta le a kormány. Arról a nemzeti konzultációról beszélünk ugye, amely elég nagy felháborodást váltott ki itthon és külföldön egyaránt, mégpedig azért mert manipulatív kérdésekkel eleve eldöntött válaszokat csikart ki azokból, akik hajlandóak voltak válaszolni.

Nem voltak sokan, éppen hogy nem állítható, hogy az emberek döntöttek volna, legfeljebb annyiban, hogy akik visszaküldték a konzultációsnak nevezett papírt, azok mind emberek voltak, de maradtunk még mi itt emberek, úgy hétmillióan, akik nem küldtük vissza a kérdőívet és azért még embernek hisszük magunkat. Mellesleg, egy normál jogállamban, bizonyosan eltiltanák a kormányt egyrészt attól, hogy a közpénzeket saját manipulatív céljainak elérésére használja, másrészt attól is, hogy ugyancsak közpénzből hamis, hazug plakátokkal tévessze meg az embereket. Hogy úgy használjon egy szakmailag elfogadhatatlan felmérést, mintha az kvázi népszavazás lett volna (vö: döntöttek az emberek).

És ha már jelzőt kerestem az elején, ideírnék egy másikat is, amely már magára Orbánra vonatkozna. Maga a cinizmus, ahogy a Fidesz elnöke – mellékállásban: miniszterelnök – kezeli a menekült-ügyet, legalább is, ha hinni lehet a vs.hu információinak. Eszerint Orbán a kihelyezett frakcióülésen úgy beszélt, amit amúgy eddig is feltételeztünk róla, hogy mily jól jött számára, illetve a kormánypárt számára a bevándorlók tömege; sikerült elterelni a figyelmet az egyéb problémás ügyekről. A beszámolóból az is kiderül, hogy a fővárosi válsághelyzetet is tudatosan állították elő; így tudták bizonyítani, hogy a kormány a nehéz helyzeteket is képes kezelni. Pedig ember legyen a talpán, aki pontos magyarázatot talál az önfényezésen túl arra, hogy mi miért tesznek. Miért vetnek be vízágyút és könnygáz bombát az egyik nap, és engedik át az országon a menekülőket a másik nap.

Mindegy, előbb utóbb erre is választ kapunk, egy nemzeti konzultáció keretében. A kérdés így fog szólni: A kormány megvédte az országot. Az ellenzék eladta, ugye?