Egészség;MSZP;Fidesz;kormány;migráció;választmány;menekültügy;

- "Káoszt okozott az alkalmatlan kormány"

Az MSZP szerint az alkalmatlan kormány káoszt okozott, és teljes egészében lejáratta Magyarországot menekültügyben a nemzetközi színtéren.

Botka László, a szocialista párt választmányának elnöke szombaton Budapesten azzal indokolta kijelentését, hogy azokat a menekülteket, akikkel szemben a kormány Röszkénél "eljátszott egy honvédő háborút", néhány nappal később a magyar hatóságok vonattal és autóbusszal szállították az osztrák határra.

A választmány tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón Tóbiás József pártelnök-frakcióvezető azt követelte, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hagyja abba a diplomácia "ámokfutást". Az ellenzéki politikus azt is kérte, hogy Áder János köztársasági elnök - a honvédség főparancsnoka - hívja össze a hat parlamenti pártot, hogy tisztázzák a honvédség szerepét a menekültügyi helyzetben.

Fidesz: a baloldal folyamatosan tagadja a migrációs válságot

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a baloldali politikusok - köztük kiemelten Gyurcsány Ferenc - folyamatosan tagadják a migrációs válságot, és lázítják a kötelességüket végző magyar katonákat és rendőröket.

A kormánypárti politikus szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján arra kérte ellenzéki képviselőtársait, hogy "induljanak ki a valóságból", és gondolják át cselekedeteiket, mert ha továbbra is tagadják a migrációs válság létét, az "súlyos politikusi felelősség". Hozzátette: hétfőn a parlamentben a kétharmados támogatottságot igénylő törvényeknél ki fog derülni, hogy a baloldal a magyar emberek érdekét tartja-e szem előtt.

Németh Szilárd emlékeztetett, hogy a nemzeti konzultáción - amelyre több mint 1,1 millióan válaszoltak - 80-85 százalékos többséggel kérték az emberek az ország határainak védelmét, biztonságunk fenntartását.

A versenyző 72 település lovasának ünnepélyes fogadalomtételével és a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával ünnepélyesen megnyitották szombat délelőtt a 8. Nemzeti Vágtát a fővárosi Hősök terén kialakított speciális versenypályán.