Putyin;Walesa;

- Putyinnal találkozna Lech Walesa

Találkozót akar kérni az orosz elnöktől Lech Walesa.

A volt lengyel államfő, a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom alapítója a moszkvai Nyezavíszimaja Gazeta napilapnak nyilatkozott erről. „Nem akarom semmiről sem meggyőzni Vlagyimir Putyint, csak más szemszögből is megvilágítanék neki bizonyos dolgokat” – mondta a lapnak a Nobel-békedíjas lengyel politikus. „A bölcsesség nem egyetlen ember privilégiuma” – tette hozzá. Walesa nem tudja, hogy Putyin is szívesen találkozna-e vele, ő mindenesetre „bármikor és bárhol” kész a párbeszédre.

Walesa az interjúban elmondta, az orosz elnöknek is meg kell adni a jogot, hogy kifejthesse nézeteit, s Oroszország érdekeit is tiszeletben kell tartani – de, mint hangsúlyozta -, nem tankok és megszállás révén. A volt lengyel államfő szerint Oroszországra szükség van, mert számos kérdésben Európa magában nem tud lépéseket tenni. Walesa nem látja elképzelhetetlennek az Oroszország és Ukrajna közötti megbékélést.

Visszakozni kényszerült Jeb Bush. A volt floridai kormányzót és versenytársait a republikánus elnökjelölt-aspiránsok eheti tévévitájában megkérdezték, melyik híres nő képét tennék a 10 dollárosra.