földrengés;Chile;cunamiriadó;

- Földrengés: 1,3 millió embert telepítettek ki

Kaliforniától Új-Zélandig cunamiriadót hirdettek csütörtökre virradóra, azt követően, hogy nagy erősségű földrengés rázta meg Chilét. A Richter-skálán 8,3-as erősségű rengés három percig tartott, s még Argentínában is érezték a földmozgást. Nyolcan életüket veszítették, 1,3 millió embert ki kellett telepíteni Chile északi részén. Az áldozatok száma tovább nőhet, a mentőalakulatok túlélők után kutattak a legsúlyosabban érintett területeken.

A rengés epicentruma a fővárostól, Santiago de Chilétől 280 kilométerre északra, Illapel város környékén, 11 kilométer mélységben volt, közölte a Chilei Földrengéskutató Intézet. Amerikai becslések szerint 25 kilométer mélyen volt a rengés középpontja. Helyi idő szerint szerdán este 8 óra előtt mozdult meg a föld, Santiagóban is kilengtek a maga sépületek. Számos kisebb szökőár keletkezett, ezért a partmenti településekről magasabb helyre evakuálták a lakosokat. Coquimbo városnál 4,7 méter magas cunami érte el a partot.

A Húsvét-szigeteknél 85 centiméteres cunamit mértek. Hárman infarktusban vesztették életüket, több embert lezuhanó kövek zúztak halálra. Illapelben több ezer ember ivóvíz nélkül maradt, a tengerparti városokban 250 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás. Michelle Bachelet chilei államfő felhívást adott ki, hogy a kitelepítettek maradjanak biztonságos helyen, amíg hivatalosan engedélyt nem kapnak a hazatérésre. Csütörtökön zárva maradtak az iskolák.

A Csendes-óceán partján fekvő, 17 millió lakosú Chile földrengésveszélyes övezetben, a Nazca és a dél-amerikai tektonikus lemez találkozásánál fekszik, 2010-ben 8,8-as erősségű hatalmas földrengés rázta meg a dél-amerikai országot, akkor több mint ötszáz áldozatot szedett a katasztrófa, 220 ezer épület omlott össze. A legsúlyosabb földrengés 1960-ban rázta meg Chilét, akkor ötezren vesztették életüket.

Tízen egy ellen – így lehet jellemezni a második republikánus tévévitát. Az amerikai elnöki posztra pályázó republikánusok összecsapását szerdán a CNN hírtévé rendezte, a kaliforniai Simi Valleyben, a Ronald Reagan elnöki könyvtárban, a 40. amerikai elnök egykori különgépe, egy régi Air Force One előtt. A népes republikánus mezőnyt a botrányhős milliárdos, Donald Trump vezeti, így ő került a többiek célkeresztjébe.