Fidesz;Kósa;frakcióvezető;

Kósa Lajos  - MTI FOTÓ

- Kósa bejelentette: Kósát megválasztották

Úgy látszik, ezentúl így lesz ez a Fidesz házatájékán, hogy maguk az érintettek közlik saját kinevezésüket. Tegnap ugye maga Rogán Antal jelentette be, hogy október 1-től a miniszterelnök politikai kabinetfőnöke lesz. Most pedig a Fidesz-frakció ülésről Kósa Lajos jött ki egy rövid tájékoztató erejéig, hogy egyrészt bejelentse: ő lett a frakcióvezető (egyedüli indulóként) másrészt hogy ő is elmondhassa amit a kormányszóvivő: példátlan támadás érte a magyar rendőröket a "migránsok" részéről.

A Fidesz ügyvezető alelnöke, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke előzőleg a Kossuth Rádió reggeli műsorában megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint ő a Fidesz leendő frakcióvezetője. 

A "röptájékoztatón" Kósa arról is beszélt, hogy a következő két hétben zajlik majd az átadás-átvétel közte és Rogán Antal között. Azt is elmondta: frakcióvezetővé megválasztása folyományaként a november közepén tartandó tisztújító Fidesz-kongresszuson több módosítás is várható, egyebek mellett új ügyvezető alelnököt is kell választani a helyére. (Kósa Lajos a Fidesz alelnöki posztjára nem jelölteti magát újra a párt novemberi kongresszusán.) 

 Kósa Lajost megkérdezték Rogán Antal és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kapcsolatáról is, amelyről azt mondta, érdeklődve és sokszor csodálkozva olvassa a kettejükkel kapcsolatos sajtótalálgatásokat, amelyek nagy része minden alapot nélkülöz. A két politikus eddig is és ezután is jó kapcsolatban végzi majd a munkáját - fogalmazott, közölve: nem lesz köztük hatáskörütközés, mert Rogán Antal kabinetfőnöki funkciója alapvetően politikai, Lázár Jánosé pedig inkább kormányzati jellegű.

lásd még a "minden alapot nélkülöző találgatásokról" Lázár mégis megy a kormányból?

Horvátország nem képes több migránst fogadni - közölte a belügyminiszter. Arra kérték a nemzetközi szervezeteket, hogy állítsák meg a menekültáradatot. Tovarniknál áttörték a rendőrkordont és gyalog indultak útnak a migránsok. Röszkén megnyugodni látszanak a kedélyek. Rendkívüli EU-csúcstalálkozót hívott össze jövő szerdára az Európai Tanács elnöke a menekültválság megvitatására. A kormány Baranya és Somogy megyére is kiterjeszti a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. A képre kattintva galéria nyílik!