Belgrád;

- Fenyegette a miniszterelnököt egy műsorvezető

A belgrádi felsőbb ügyészség körözést adott ki az egykori televíziós műsorvezető, a terrorelhárító egység (PTJ) valamikori szóvivője, Radomir Počuča ellen – írta a Vajdaság Ma honlapja.

A Csúcstechnológiai Bűnözés Elleni Ügyészség figyelemmel kíséri a szökésben lévő Radomir Počuča tevékenységét, aki ellen a felsőbb bíróságon jelenleg is zajlik eljárás ezen ügyészség kezdeményezésére, tájékoztatott közleményében az ügyészség.

Počučát a szerbiai nyilvánosság a Pink televízió egykori műsorvezetőjeként ismerte meg. Facebook oldalán “nyíltan Aleksandar Vučić meggyilkolására buzdított”, mert azt írta, “a kormányfő úgy fogja végezni, mint a kommunista román elnök, Nicolae Ceaușescu”, írja a szerb sajtó.

A körözést még tavaly november 27-én kiadták ellene, mert nem jelent meg az ellene folyó tárgyaláson, amelyben azzal vádolják, hogy a Facebookra feltett üzeneteiben veszélyeztette a Nők feketében mozgalom tagjainak biztonságát. Ennek a tárgyalásnak a kezdetét több ízben is elhalasztották, mert a vádlott nem jelent meg a bíróságon, a bíróság pedig több alkalommal is átirattal fordult a rendőrséghez, hogy állítsák elő, ám soha nem találták a bejelentett lakcímén. Počuča időközben ismét hírt adott magáról a népszerű közösségi portálon, ahol azt írta, Ukrajnában harcol az oroszbarát erők oldalán.

Könnyen ellenőrizhetjük, lehallgatott-e bennünket az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), vagy a brit titkosszolgálat.