„Úgy döntöttem, hogy a teljes fegyverszünet megőrzésének reményében elhalasztom a további mozgósítást, a jelen állapotok ezt lehetővé teszik, a felszabaduló költségeket a hadsereg szerződéses állományára fordítjuk” – jelentette be hétfőn Petro Porosenko ukrán elnök. A február 12-én, német, francia segítséggel, Minszkben aláírt tűzszüneti egyezményt fél éven át egyik fél sem tartotta tiszteletben, s bár szórványosan, de egészen szeptember 1-ig voltak harcok, lövöldözések és áldozatok.
Emellett folyt az állandó riogatás: a szeparatisták folyton arról beszéltek, hogy az ukrán hadsereg nagyszabású hadműveletre készül ellenük, a kijevi vezetés is hasonlóképpen nyilatkozott, mindig akadt egy-egy értesülés, ami szerint rövidesen várható az újabb donbászi fegyveres roham, vagy arra vonatkozóan, hogy Moszkva sem tétlenkedik. Kijev és az úgynevezett ATO parancsnokság, a kelet-ukrajnai terrorellenesnek nevezett hadműveletet irányító stáb többször beszámolt az orosz állítólagos harci tervekről is, Oroszországot a konfliktusban résztvevő harmadik félként kezelve. Moszkva viszont mindmáig ragaszkodik ahhoz, hogy nem részese a konfliktusnak, s állítja, hogy a minszki politikai rendezési folyamatban nem félként, hanem közvetítőként van jelen.
Szeptember elsejétől, az iskolakezdéssel egyidőben, elhallgattak a fegyverek a kelet-ukrajnai konfliktusövezetben, s a tényleges tűzszünet azóta is tart. Erről a tárgyalásos rendezés céljából létrehozott, az EBESZ közvetítésével működő minszki kontakcsoportban egyeztek meg augusztus végén. Azóta már két magas szintű egyeztetés is volt az úgynevezett normandiai négyek között – telefonon tárgyalt a helyzetről Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Petro Porosenko,a hét végén pedig Berlinben a négy ország külügyminisztere találkozott, s folyamatban van a négy államfő újbóli csúcstalálkozójának előkészítése.
Erre, tervek szerint október 2-án, Párizsban kerül sor. És minden bizonnyal szükség is van rá, mert a tűzszünet mindaddig ingatag, míg a politikai rendezés meg nem történik. Az viszont még várat magára, mind Kijev, mind a szakadárok fenntartásokat fogalmaztak meg a béke perspektíváit illetően. Porosenko elnök minap úgy nyilatkozott, hogy a Donbászban kialakult fegyverszünet még nem jelenti a háború végét, mindössze azt, hogy a felkelők taktikát változtattak. Állította, hogy Kijev a „legapróbb nüanszait” is végrehajtotta már a minszki egyezményeknek, míg Oroszország éppen csak nekilátott a teendők végrehajtásának. A donbászi szakadárok egyik katonai vezetője, Eduard Baszurin hasonló szellemben fogalmazta meg véleményét, ő is azt hangsúlyozta, hogy vihar előtti csöndnek tekinti a pillanatnyi nyugalmi állapotot.
Petro Porosenko nincs könnyű helyzetben, ugyanis a háború és a gazdasági válság mellett egyre inkább belpolitikai viszályokkal is meg kell küzdenie. „Két veszély fenyeget ma minket: Oroszország és az ukrán oligarchák. Mindkettő komoly kihívás a számunkra”, mondta Porosenko egy interjúban. Az oligarchák felemlegetése finoman fogalmazva is „furcsán” hangozhat a multimilliomos, csokoládékirálynak is nevezett ukrán államfő részéről, de nem véletlen, ugyanis az utóbbi időben újra a politikai csatározások előterébe került az oligarcha-kérdés. Mint ismert, a tavalyi rendszerváltást hozó Majdan mozgalom egyik jelszava volt, hogy tűnjenek el az ukrán politikából az addig mindent uraló oligarchák.
Nos, ez (sem) valósult meg, a milliárdosok nem tűntek el, csupán az élvonal cserélődött ki, sőt az ország első embere is a dúsgazdag csokoládékirály lett. Az életszínvonal drasztikus romlása miatti lakossági elégedetlenség növekedése, valamint a kormánykoalíció népszerűségének látványos csökkenése közepette, valóságos bombaként robbant az egykori grúz elnök, az időközben odesszai kormányzóvá kinevezett Miheil Szaakasvili támadása a Jacenyuk-kormány ellen. A grúz politikus azzal vádolta meg a kabinetet, hogy nem az ország, nem a nép, hanem az oligarchák érdekeit szolgálja. Közben az államfő hivatalos honlapján civil kezdeményezésű aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy Szaakasvili legyen Ukrajna miniszterelnöke. A grúz politikus ugyan kijelentette, hogy nincsenek ilyen ambíciói, de éles hangú támadásait folytatta.
Porosenkót több külföldi, német és amerikai lap is faggatta erről a viszályról, az államfő viszont nem kommentálta a történteket. Azt azonban megerősítette, hogy a grúz politikus változatlanul bírja a bizalmát és azt is elmondta, hogy véleménye szerint Szaakasviliből “remek ukrán miniszterelnök lehetne”.
Hétfőn azonban, ukrán sajtóhírek szerint az államfő „megkérte” Miheil Szaakasvilit, hogy többet ne bírálja Arszenyij Jacenyukot. A visszafogottságra azért lenne szükség, mert a koalíción belüli viszonyok egyre feszültebbek, Ukrajna a politikai instabilitás irányába rohan. A napokban újra aktivizálta magát a „gázhercegnő”, a tavalyi államfőválasztáson megalázó vereséget szenvedő Julija Timosenko is. Az egykori hősnek tekintett ex-kormányfő, akinek pártja, a Batykivscsina a tavaly év végi választáson alig lépte át a parlamenti küszöböt, megérezte a lehetőséget és bekapcsolódott a megnyirbált népszerűségű korábbi párttársa, Arszenyij Jacenyuk bírálatába.
(Jacenyuk nem sokkal a választások előtt lépett ki a Batykivscsinából, létrehozta saját pártját, a Népi Frontot, és listán azonos eredményt ért el a Porosenko Blokkal. Mára azonban csupán 3 százalékon áll a Front, Jacenyuk be is jelentette, hogy nem indulnak az október 25-én sorra kerülő helyhatósági választásokon.) Timosenko Szaakasvilinél is durvábban támadt a kormányra, egyenesen Jacenyuk lemondását követelte, ő is hangosan „oligarcházott”, miközben maga is az ország leggazdagabbjai között van. A volt miniszterelnök azt hangoztatta, hogy a koalíció döntéseit mindössze hét személy befolyásolja, ami elfogadhatatlan, ezért kell távoznia Jacenyuknak a végrehajtás éléről.
A koalíció recseg-ropog. A decentralizációs törvény megszavazása miatt kilépett a kormányból az Oleg Ljasko vezette Radikális Párt, fél lábbal már kint van a Batykivscsina, és a tavalyi választások meglepetése, az ugyancsak radikálisnak bizonyuló politikai újonc, a Szamopomics is. Ha ehhez hozzáadjuk azt is, hogy Jacenyuk pártja lenullázódott, egyértelművé válik, hogy a kormányzatnak nincs meg a szükséges parlamenti, lakossági támogatottsága sem a gazdasági összeomlás elkerüléséhez, sem a béke megteremtéséhez szükséges fájdalmas reformok véghezviteléhez.
A további nemzetközi anyagi támogatás fejében a hitelezők komoly gazdasági-társadalmi reformokat várnak el, ami nyilván megszorításokat is jelent. (A Világbank ügyvezető igazgató tanácsa tegnap döntött egy Kijevnek nyújtandó 500 millió dolláros hitelről.) A béke megteremtéshez ugyanakkor olyan politikai döntések meghozatala szükséges, amelyeket az egyre népesebb radikális csoportok utasítanak el. Egy belpolitikai válságok által emésztett, instabilitással küszködő kormányzat nem lesz képes sem a saját radikálisai megfékezésére, az önkéntes alakulatok lefegyverzésére, sem a békéhez szükséges olyan parlamenti döntések meghozatalához, mint például a decentralizáció gyakorlati megvalósítása, a szakadár területek különleges státusának jogi szabályozása. Hitelek és külföldi anyagi segítség nélkül pedig egyre reálisabbá válik az elemzők által már sokszor hangoztatott veszély, hogy a következő Majdan már „éhséglázadás lesz”.