menekültek;Röszke;tudósító;AP;

- A rendőrség töröltette egy tudósító felvételeit Röszkén

a magyar rendőrség csütörtök este töröltette egyik, Röszkén dolgozó munkatársuk felvételét, amelyen egy rendőrkutya ront neki egy menekültnek - derül ki az Associated Press hírügynökség beszámolójából. Az AP tiltakozik a rendőrség eljárása miatt.

“Kérem, kérem, menekült vagyok” – könyörgött a földön – a rendőrkutya alatt – egy menekült, mikor pedig a rendőrök észrevették, hogy a cselekményről felvétel készült, magukhoz hívták Muzzit. A tudósító igazolta magát a rendőröknek, majd amikor megpróbált továbbmenni, az egyenruhások megakadályozták ezt, ahogyan azt is, hogy főszerkesztőjét, illetve két másik, a helyszínen tartózkodó kollégáját felhívja.

Muzzi állítása szerint a rendőrök egy sötétetebb területre vezették, ahol a felvétel bemutatása után arra kérték: törölje az azt megelőző két nap összes nyersanyagát. Muzzi rendőrök és rendőrkutyák gyűrűjében megfélemlítve érezte magát, így törölte a felvételeket. Az újságíró szerint okmányait csak ezután kapta vissza.

Az AP hírügynökség Kovács Zoltán kormányszóvivőnek küldött levelében elfogadhatatlannak nevezi a magyar rendőrök fellépését. Kovács Zoltán kikérte a rendőrség véleményét az esettel kapcsolatban, a hírügynökségnek küldött válasza szerint a valóban ellenőrizték Muzzi felvételeit, azonban az említett kutyás esetet nem találták meg, így nem is volt mit töröltetni, ráadásul a rendőrkutyákat végig pórázon tartották. A kormányszóvivő szerint “a kutyák ugathatnak”, ugyanis éppen arra vannak kiképezve, hogy hangjukkal is riasztó hatást keltsenek, az állatok nem támadtak meg senkit.

Nem a románokat és a magyarokat választja el egymástól a határon építendő kerítés - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden a Maszol.ro portálnak.