LMP;menekülttáborok;Mártonfa;

- Elvetnék a martonfai menekülttábor ötletét

Az LMP a martonfai menekülttábor létrehozásáról szóló kormánydöntés visszavonását sürgeti, annak ugyanis a párt szerint csupán a konfliktus szítása, a politikai haszonszerzés a célja.

Schiffer András társelnök-frakcióvezető kedden Keresztes László Lóránttal, a pécsi önkormányzat LMP-s tagjával, valamint Angyal Károly Tibor Baranya megyei közgyűlési képviselővel tájékozódott a helyszínen. Ezt követően úgy nyilatkozott: táborra ugyan szükség van a menekültek számára, de ezt nem lehet "a helyiek torkán erőből lenyomva" megvalósítani. 

Emlékeztetett: lenne olyan település a megyében, amely nyitott erre, a mintegy kétszáz lelkes, elszegényedő Martonfán azonban egy példamutató fejlesztésnek, a falu ökológiai gazdaságának bővítését akadályozza, hogy a honvédség nem adja át a kérdéses területet.  

Keresztes László Lóránt pécsi képviselő szerint a pécsi fideszes városvezetés cserben hagyta a városát, hiszen másfél hónapja nem szólalt meg a baranyai megyeszékhelytől másfél kilométerre létesítendő tábor ügyében. A politikus az előzetes konzultáció elmaradását is nehezményezte, de azt is: nem tudható, milyen kompenzációt remélhetnek az itt élők. Angyal Károly Tibor hatalmasnak ítéli a tábor forrásigényét, a kijelölt gyakorlótéren ugyanis nincs megfelelő infrastruktúra.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) bizonyítékkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy a kormány a saját törvényeit sem tartja be, illetve a hatóságok átverik a menekülteket - jelentette ki a párt szóvivője kedden Röszkén.