Szerbia;menekülők;

- Szerbiai szinte kiürült

Becslések szerint legfeljebb kétezer menekült tartózkodik jelenleg Szerbia területén, az ország szinte kiürült - fogalmazott Csikós László szerbiai szociálisügyi államtitkár hétfőn Belgrádban.

A belgrádi buszpályaudvar melletti parkban is lényegesen kevesebben voltak hétfő délben a korábbi napokban megszokottnál, az MTI tudósítója a helyszínen alig valamivel több mint száz menekültet számolt össze, és a sátrak száma is megcsappant. Az illetékesek szerint ennek két oka van, egyrészt a görög hatóságok több ezer embert tartóztattak fel, másrészt azok, akik már Szerbiában voltak, elindultak a szerb-magyar határ felé, illetve már át is jutottak azon. 

Csikós László információi szerint több ezer menekült van jelenleg Görögországban, átjutásukat egyelőre lassítják a hatóságok, de bizonyára hamarosan ők is megérkeznek. Mint mondta, csak becsült adatok vannak a Görögországban tartózkodók számáról, de állítólag már öt komphajó szállítja a migránsokat a görög szigetekről a szárazföldre, egy komphajón pedig kétezer ember fér el. Egy fordulóval tízezren szállíthatók át, két nap alatt tehát akár a sokat emlegetett húszezres tömeg is megérkezhet a szárazföldre.

A politikus arra számít, hogy a magyar határellenőrzés szigorítása után megváltozik a menekülők útvonala, és kevesebben indulnak majd Magyarország felé. Magyarázata szerint: az európai uniós országok egyre szigorúbb intézkedései miatt ellehetetlenül a Szerbia-Magyarország-Ausztria-Németország-, illetve a Szerbia-Magyarország-Szlovákia-Csehország-Németország-útvonal, és "mindenképpen másik útvonalat kell, hogy keressenek". Vagy teljesen új utakat választanak, vagy esetleg újra "feléled" a veszélyes, tengeri útvonal - tette hozzá.

Üléseztek Brüsszelben az uniós belügyminiszterek a menekültválság kérdésében.  Az uniós tagállamok többségének belügyminiszterei elvi megállapodásra jutottak az eddigi negyvenezren túl további 120 ezer menedékkérő elosztásáról a tagországok között, bár a tervet nem támogatta mindenki - tudatta hétfőn késő este a miniszterek tanácsának soros elnökségét ellátó Luxemburg uniós nagykövetsége.