Németország;menekültek;osztrák-magyar határ;

A menekültek nemsokára már nem gyalogolhatnak át a magyar-osztrák határon (Pinkamindszent, 2015. szeptember 11.) MTI Fotó: Varga

- Lépéskényszerben a magyar kormány

A menekültválság nyomán Németország ideiglenesen ismét határellenőrzést vezet be - jelentette be vasárnap esti, rendkívüli nyilatkozatában Thomas de Maiziere német belügyminiszter Berlinben, a döntést Ausztria is megerősítette. Orbán Viktor üdvözölte a keleti és a déli határának ellenőrzését, Szijjártó pedig azt kezdeményezte, hogy az Európai Unióval együtt védjük meg Görögország határait. A német döntés következtében Ausztria és Németország között leállt a vonatközlekedés, vasárnap késő este pedig riadót rendeltek el négy megyei főkapitányságon és a Készenléti Rendőrségen.

Az intézkedés "súlypontja" a német-osztrák határ, célja pedig a Németországba igyekvő emberek "áradatának korlátozása", és a beutazás rendezett keretek közé szorítása. Erre "biztonsági okokból is sürgősen szükség van" - mondta a német belügyminiszter, kiemelve, hogy a határellenőrzés ideiglenes visszaállítása mindenben megfelel a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetről szóló előírásoknak.

Thomas de Maiziere kijelentette, hogy Németország "egyáltalán nem illetékes" az EU-ba érkező, "menedéket kereső emberek legnagyobb részének" ügyében. Hangsúlyozta, hogy a menekültügyet szabályozó dublini előírások továbbra is érvényesek, és ezeket minden tagországnak be kell tartania, a menedéket kereső embereknek meg tudomásul kell venniük, hogy nem választhatják ki, melyik uniós tagországban kérnek menedékjogot.

Riadót rendeltek el a rendőrségen

Papp Károly országos rendőrfőkapitány riadót rendelt el a Készenléti Rendőrség egyes szervezeti elemei és négy megyei rendőr-főkapitányság hivatásos állománya számára - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap késő este. A rendőrség honlapján megjelent közleményben azt írták: "A német kormány 2015. szeptember 13-án bejelentett intézkedéseire tekintettel az országos rendőrfőkapitány riadót rendelt el a Készenléti Rendőrség alárendeltségébe tartozó Határrendészeti Igazgatóság és Rendészeti Igazgatóság, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hivatásos állománya számára". 

Leálltak a vonatok Ausztria és Németország között

Németország és Ausztria között hétfő reggel 6 óráig szünetel a vasúti közlekedés, a forgalmat a német szövetségi hatóságok utasítására állították le. Az intézkedés érinti egyebek között a München-Salzburg-Wien-Budapest útvonalon közlekedő, Railjet 90-es járatot - közölte a Deutsche Bahn (DB) német vasúttársaság.

Joachim Herrmann bajor belügyminiszter vasárnap este Münchenben megerősítette, hogy 18 órától 12 órai időtartamra leállították a Németország és Ausztria közötti vasúti közlekedést. Közölte, hogy mindkét ország vasúttársasága megkapta a hatóságoktól az erre vonatkozó utasítást. 

A menekültek nemsokára már nem gyalogolhatnak át a magyar-osztrák határon (Pinkamindszent, 2015. szeptember 11.) MTI Fotó: Varga György

A menekültek nemsokára már nem gyalogolhatnak át a magyar-osztrák határon (Pinkamindszent, 2015. szeptember 11.) MTI Fotó: Varga György

Szijjártó: közösen védjük meg Görögország határát!

Szijjártó Péter külgazdasági - és külügyminiszter vasárnap esti sajtótájékoztatóján bejelentette: az ország egyedül nem képes megvédeni Európát, ezért azt kezdeményezték, hogy az unió hozzon döntést arról, hogy közösen védjük meg Görögország határát. 

Orbán üdvözölte a döntést
Orbán Viktor a Bild című német lapnak nyilatkozva üdvözölte a német kormány döntését. A miniszterelnök azt mondta: "nagy megértéssel viszonyulunk Németország döntése iránt, és kinyilvánítjuk szolidaritásunkat". Hozzátette: "megértjük, hogy Németország és Európa (...) értékeinek védelmében szükség volt a döntésre. Természetesen készen állunk az együttműködésre minden formában".

A külügyminiszter szerint a határok megvédésére csak akkor van lehetőség, ha minden tagország részt vesz benne. Ehhez határőröket, rendőröket biztosít a magyar kormány, amennyiben az unió meghozza ezt a döntést - fogalmazott Szijjártó.

Veszélyben Schengen?

Nem sokkal a német döntés bejelentése előtt Martin Selmayr, Jean-Claude Juncker kabinetfőnöke azt az üzenetet tette közzé ugyanezen a közösségi oldalon, hogy a schengeni övezeten belüli szabad mozgás kerül veszélybe, ha a tagállamok nem működnek együtt egymással gyorsan és a szolidaritás szellemében a menekültválság kezelésében.

Rendkívüli tanácskozás Brüsszelben

Hétfőn a tagállamok belügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak a migrációs krízisről Brüsszelben. A megbeszélések középpontjában az a javaslat áll, melyet Juncker a héten jelentett be hivatalosan. E szerint a tagországoknak összesen 160 ezer menedékkérőt kellene elosztaniuk egymás között kötelező kvóták alapján Olaszországból, Görögországból és Magyarországról. Vasárnap Juncker a közösségi médián keresztül azt is tudatta, hogy telefonbeszélgetést folytatott a magyar, a lengyel, a cseh, a szlovák, a lengyel, a lett és a román állam- illetve kormányfővel.

Brüsszel: a német intézkedés első látszatra szabályosnak tűnik
Első ránézésre megfelel a schegeni kódexben lefektetett szabályoknak, hogy Németország ideiglenesen ismét bevezeti a határellenőrzést az osztrák határon - közölte vasárnap este az Európai Bizottság.
A brüsszeli testület emlékeztet, hogy a schengeni szabályok értelmében a tagállamok közötti határellenőrzés ideiglenes visszaállítása rendkívüli lehetőség, amelynek alkalmazására az előírások válsághelyzet esetén adnak felhatalmazást.
A kommünikéből az is kiderül, hogy Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke telefonon beszélt Angela Merkellel, és a német kancellár tájékoztatta arról, hogy Berlin ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést.
A testület arra is emlékeztet, hogy a bizottság feladata annak szavatolása, hogy az ilyen rendkívüli intézkedések arányosak legyenek, ezért szorosan figyelemmel követi majd a kialakult helyzetet.

 

Korábban a Spiegel Online számolt be arról, hogy az osztrák határ lezárását még ma bejelenti Thomas de Maiziere belügyminiszter. Az intézkedés válasz a kialakult menekültválságra, és egyben azt jelenti, hogy Németország átmenetileg felfüggeszti a schengeni megállapodást - fogalmazott a lap.

A lap internetes kiadása szerint a szövetségi rendőrséget riadókészültségbe helyezték. Ennek keretében valamennyi mozgósítható rendőrt Bajorországba küldik "a határ lezárásának" biztosítására. Mindezt megerősítette - ugyancsak internetes kiadásában - a Bild című lap is. Az újság szerint az ideiglenes határellenőrzés bevezetése csak a német-osztrák határra vonatkozik. 

A Bild szerint 21 készenléti rendőrszázadot vezényelnek azonnali hatállyal Bajorországba. Feladatuk a határ biztosításának segítése. Ugyancsak a Bild információi szerint a szövetségi rendőrség a határ közeli térségekben - azaz a határ mentén maximum 30 kilométeres szélességben - különleges "mobil, ellenőrző és megfigyelő egységek" közreműködésével folytatja majd az embercsempészek utáni kutatást. Ez a német-cseh, illetve a német-lengyel határrégiókra terjed ki, célja pedig az, hogy ily módon akadályozzák meg az osztrák-német határon bevezetett határellenőrzés megkerülését.

A schengeni megállapodás tartalmazza annak lehetőségét, hogy a közrend vagy a belbiztonság súlyos veszélyeztetése vagy fenyegetése esetén ideiglenesen ismét határellenőrzést vezessen be egy tagállam a belső határon. Az intézkedés 30 napra korlátozódhat, vagy olyan hosszú időre, ameddig a fenyegetettség fennáll. Az Európai Bizottságot és a többi tagállamot előzetesen tájékoztatni kell.

Ötre emelkedett a Japán középső és északkeleti részét sújtó árvizek halálos áldozatainak száma, tizenöt embernek pedig továbbra is ismeretlen a sorsa - jelentette vasárnap a Kyodo hírügynökség. A fő képre kattintva láthatja a többi felvételt is a tragédiáról!