birkózás;birkózó-világbajnokság;

- A magyarok számára véget ért a birkózó-vb

A szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában szereplő Nagy Mihály a vigaszágra került, ám ott kikapott és kiesett, ezzel az utolsó magyar is befejezte szereplését a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, melyet a kötöttfogású Lőrincz Viktor révén egy olimpiai kvótával zárt a küldöttség.

Az idei U23-as Európa-bajnokságon bronzérmes Nagy Mihály két győztes meccs után a vb legnagyobb sztárjától, az olimpiai és világbajnok Jordan Burroghs-tól kapott ki a "táblán", a vigaszágon pedig a tapasztalt lengyel Krystian Brzozowskival találkozott.

Az ESMTK versenyzője a mérkőzés első felében jól tartotta magát, riválisa nem tudott rajta pontot csinálni, igaz, ő sem volt eredményes, ráadásul intése miatt a lengyel mehetett 1-0-ás előnnyel a szünetre. A második szakaszban egy ideig nem változott a meccs képe, a két birkózó eredménytelenül tusakodott egymással, majd a lengyelt intették, aki viszont amikor akciókényszerben volt, gyönyörűen indult meg lábra, s egy mögékerüléssel 3-0-ra növelte előnyét. Brzozowski magabiztosan birkózott, érződött, hogy jelenleg ő a jobb birkózó a szőnyegen. Ennek ellenére a magyar sportoló nem adta fel, s mindent megtett, ám újra a lengyel vitte le őt (5-2). Az utolsó perc elején már reménytelennek tűnt a helyzet, amikor Nagy Mihály sokadik indításából végre eredményes is volt, s mögékerüléssel faragott hátrányából (5-2). A láthatóan fáradt Nagy ezek után is hajtott, de Brzozowski kitűnő érzékkel védekezett és továbbjutott a vigaszág utolsó körébe.

"Misi ma kihozta magából a maximumot. Ettől a lengyel versenyzőtől júliusban 10-0-ra kapott ki" - mondta röviden Gulyás István szövetségi kapitány. Nagyot megelőzően a zárónap másik három magyarja, Molnár József (57 kg), Gulyás Zsombor (70 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) is kiesett.

A 21 fős magyar csapat érem nélkül zárta szereplését a világbajnokságon, melyen egyedül a kötöttfogásúak 85 kilós kategóriájában szereplő Lőrincz Viktor volt érdekelt esti helyosztós programban. Ő végül ötödik lett, s egyben megszerezte a magyar birkózás első riói olimpiai kvótáját.

Nyolc embert állított elő a rendőrség az Újpest-Ferencváros labdarúgó-mérkőzés, valamint az ennek kapcsán meghirdetett szurkolói demonstráció rendőri biztosítása során vasárnapra virradó éjszaka - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata a police.hu oldalon.