Magyar Narancs;CÖF;Hitler-bajusz;

Ezzel a képpel jelent meg a Narancs e heti címlapja, ami nagy vihart kavart a kormánypárti körökben. FOTÓ: Facebook/Magyar Naran

- Uszít a Magyar Narancs? Tüntettek a lap ellen (fotók)

Tüntetést szervezett délután öt órára a Magyar Narancs szerkesztősége elé a Civil Összefogás Fórum, miután a hetilap szögesdrótból font bajusszal Hitlerként ábrázolta címlapján a miniszterelnököt, vezércikkben pedig elmebetegnek nevezte a kormányfőt. "Európa a második világháború óta nem élt át olyan súlyos és kiterjedt civilizációs válságot, mint ami most zajlik. Ebben a helyzetben elfogadhatatlan a Soros György által pénzelt hetilap uszító címlapja" - írták a felhívásban. Bayer Zsolt, a Békemenet egyik szervezője a demonstráción azt mondta, szolidárisak Orbán Viktorral, a CÖF-elnök pedig lemondásra szólította fel a hetilap vezetőit.

Csizmadia László CÖF alapító, CÖKA elnök - az általuk 150-200 fősre becsült tömeg előtt - a lap szerkesztőségét bocsánatkérésre, a vezetőit pedig lemondásra szólította fel, amiért legutóbbi száma címoldalán szögesdrótból font bajusszal Hitlerként ábrázolta a miniszterelnököt, vezércikkében pedig elmebetegnek nevezte Orbánt. 

Szakmai barbárságnak és az olvasottság növelését célzó kétségbeesett törekvésnek nevezték a címoldalt, amivel véleményük szerint a Magyar Narancs megsértette a közerkölcsöt és utaltak egy esetleges jogi felelősségre vonásra is, valójában azonban nem tudták megmondani, mire alapoznák az eljárást.

A CÖF szerint is véleménycikkben fejtette ugyanakkor ki a lap a kormányfőről közzétett értékelést, tehát ezt nem tudják jogi úton megtámadni, hiszen a véleménynyilvánítás szabadságát védi a médiatörvény, az ilyen publicisztikák valóságtartalmát az Alkotmánybíróság iránymutatását szem előtt tartva nem is vizsgálják a magyar bíróságok. Ezért aztán a tüntetés szónokai a címlap feldrótozott fotójára "lőttek".

Lásd még: Amit szabad a CÖF-nek…

A Páva utca 8. alatti szerkesztőséghez Bencsik András ezzel a szöveggel hívta oda a CÖF szimpatizánsait: „A szólás- és véleményszabadság intézményének határait a Magyar Narancs hetilap átlépte, amikor Hitlernek ábrázolva, a címoldalára tette Orbán Viktor miniszterelnököt. Európa a második világháború óta nem élt át olyan súlyos és kiterjedt civilizációs válságot, mint ami most zajlik. Ebben a helyzetben elfogadhatatlan a Soros György által pénzelt hetilap uszító címlapja.”

MTI Fotó: Kallos Bea

MTI Fotó: Kallos Bea

Korábban írtuk: A Magyar Narancs legutóbbi címlapjával megsértette a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás erkölcsi és jogi szabályait, ezért tüntetést szervezünk a lap szerkesztősége elé – mondta a Magyar Időknek Csizmadia László, a CÖF alapítója, a Civil Összefogás Közalapítvány elnöke.

MTI Fotó: Kallos Bea

MTI Fotó: Kallos Bea

Csizmadia László úgy fogalmazott, hogy „a közerkölcs lebunkózása egy alig olvasott lap kétségbeesett cselekvése”. A CÖF alapítója azt mondta, nem tart attól, hogy a tüntetőik és a kora délutáni, Együtt és DK által szervezett rendezvények résztvevői között konfliktus alakulna ki. Csizmadia László azt is elmondta a lapnak, hogy a kulturált „civilitika” azt követeli, hogy a polgárok egymás véleményét tiszteletben tartsák. 

Kéretlen SMS-ekkel hívnak tüntetni

A 24.hu azt írta, hogy olyan kéretlen SMS-eket kaptak egy 20-as számról, amikben a holnapi tüntetésen való részvételre buzdítanak azzal a szöveggel, hogy “elég volt a balliberális uszításból”. A lap hiába próbálta visszahívni a számot, az folyamatosan foglalt volt.

Ifj. Lomnici Zoltán CÖF-szóvivő azt közölte, hogy “vizsgálják a jogi lehetőségeket az ügyben”, mert szerintük a “sérti a politikusnak a becsület védelméhez fűződő jogát”, ha “náci, nyilas eszmékkel hozzák indokolatlan összefüggésbe”.

Ezzel a képpel jelent meg a Narancs e heti címlapja, ami nagy vihart kavart a kormánypárti körökben. FOTÓ: Facebook/Magyar Narancs

Ezzel a képpel jelent meg a Narancs e heti címlapja, ami nagy vihart kavart a kormánypárti körökben. FOTÓ: Facebook/Magyar Narancs

Szolidaritást vállalunk a Magyar Naranccsal

Németh Péter, a Népszava főszerkesztője kijelentette, hogy szolidaritást vállal a Magyar Naranccsal, és elutasítja, hogy a CÖF, ami kormánypénzekből működik, a média szabadsága ellen támadjon.

Európai szolidaritáson alapuló közös menekültpolitika kidolgozásáért, valamint egy Nyugat-Európába vezető magyarországi tranzitfolyosó kialakításáért kezdett tüntetést a Migráns Szolidaritás Csoport (Migszol) szombaton 16 órakor Budapesten, a Keleti pályaudvar előtt.