kézilabda;Győr;Bajnokok Ligája;Győri Audi ETO;

Heidi Löke FOTÓ: NÉPSZAVA

- Alulról kezdi a Győr

A Győri Audi ETO a hétvégén kiharcolhatja a 16-os főtáblára jutást a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Ehhez „csupán” ennyit kell tennie a 2013-as és 2014-es BL-győztes együttesnek, hogy megnyeri a négyfős selejtezőcsoportot.

„Számunkra ez a hétvége lesz a Final Four, úgy is készültünk rá. Annyi csupán a különbség, hogy nem Budapesten, hanem Norvégiában játszunk. Elsősorban a saját játékunkra koncentrálunk. A legjobb tudásunk szerint készülünk, így remélhetőleg az első mérkőzés után nem számít majd, kit kell legyőznünk a főtáblára kerülésért” – mondta a klub honlapján Ambros Martín, a győriek szakvezetője, aki nem számíthat a térdszalagszakadást szenvedett Tóth Gabriellára. A fiatal irányítónak várhatóan fél évet kell kihagynia.

Női BL, selejtező
Szombati elődöntő:
Győri Audi ETO KC - Radnicki Kragujevac (szerb) (16.30, Tv: Sport1)
Glassverket (norvég)-Dalfsen (holland) (19.00, Tv: Sport1)
Vasárnapi helyosztók:
az elődöntők vesztesei (14.30, Tv: Sport1)
az elődöntők győztesei (17.00, Tv: Sport1)

„Nagyon szomorú vagyok, mert erre a szezonra az volt a legfőbb kívánságom, hogy a sérülések kerüljenek el bennünket. Az irányító posztot a hét végén Kovacsics Anikó és Nycke Groot fogja megoldani, hosszabb távon pedig Görbicz visszatérése is segít ezen a helyzeten” - tette hozzá Martin.

A drammeni selejtezőcsoport győztese jut fel a BL 16-os főtáblájára, a 2. és 3. helyezett a KEK 3. fordulójában, a 4. helyezett pedig a KEK 2. fordulójában folytatja.

Amennyiben a győriek sikerrel veszik a hétvégi selejtezőt, úgy a főtáblán találkoznak a dán FC Midtjyllanddal, a macedón Vardar Szkopjéval és az osztrák Hypo Niederösterreich csapatával.

Újpesten folytatná száz százalékos szériáját a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben. A lilák azonban azt remélik, ők lesznek az elsők a mezőnyben, akiknek sikerül megállítaniuk a Fradit. Hogy ez összejön-e, az a szombat este fél 9-kor kezdődő találkozón derül majd ki.