hadgyakorlat;honvédség;Baja;Hódemzővásárhely;

- Felkészül a hadsereg - Határozott fellépés 2015

A Magyar Honvédség a bevándorlási törvényjavaslat esetleges életbe lépésére készül egy szerdán kezdett gyakorlattal - mondta a vezérkari főnök az M1 esti Híradójában.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a honvédség megkezdte a felkészülést és kitelepülést a Határozott fellépés 2015 elnevezésű gyakorlatra, ami a technikai eszközök nagyobb számú megjelenését jelenti az ország közútjain. Fokozott katonai jelenlét tapasztalható többek között Hódmezővásárhelyen, Baján és a két város melletti településeken - írták.

Benkő Tibor vezérezredes a Híradóban hangsúlyozta, hogy ha a törvénymódosítás - amelynek értelmében katonaság is kaphat határőrizeti feladatokat - életbe lép, csak felkészült katonákat lehet küldeni a határra. 

"A mi dolgunk, hogy Magyarország védelmét biztosítsuk" - jelentette ki a vezérkari főnök.

Csak korlátozott számban ugyan, de felengedik a rendőrök a "bevándorlókat" a budapesti Keleti pályaudvarról Bécsbe, illetve Németországba induló nemzetközi vonatokra - hangzott el az M1 aktuális csatornán szerdán.