Honvédelmi Minisztérium;kinevezés;Simicskó;

 MTI Fotó: Soós Lajos

- Nem piszmogtak: már ki is nevezték Simicskót

Az államfő honvédelmi miniszterré nevezte ki Simicskó Istvánt. A Sándor-palotában lezajlott aktuson részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A közlönyben egyúttal azt is rögzítették, hogy Hende Csaba lemondott honvédelmi miniszter megbízatása szeptember 9-ei hatállyal szűnik meg.

Hende Csaba hétfőn mondott le tisztségéről. Döntését Orbán Viktor kormányfő elfogadta és Simicskó István eddigi sportért felelős államtitkárt kérte fel a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.

Simicskó Istvánt kedden hallgatta meg több parlamenti bizottság is: a miniszterjelölt kinevezését a honvédelmi és rendészeti bizottság hat igen szavazattal, két nem ellenében, a nemzetbiztonsági bizottság pedig négy igen szavazattal, egy nem ellenében támogatta.

   2015. szeptember 9-én. MTI Fotó: Soós Lajos

2015. szeptember 9-én. MTI Fotó: Soós Lajos

 

Már mongol internetes oldalakon is azt mutogatják, hogy mit művelt az N1TV - azóta elbocsátott - operatőre - írja az Index. László Petra, mint tudjuk, menekülő embereket rugdosott meg, köztük gyerekeket is.