Nagy-Britannia;Munkáspárt;

- Szombatra kiderül, ki vezeti a brit Munkáspártot

Cáfolják a brit Munkáspárt vezetői, hogy elhalasztanák a pártvezérválasztás végeredményének kihirdetését. A párttagság postai úton szavaz, s csütörtökig postára kellene adni a voksokat, ám sokan még nem is kapták meg az ehhez szükséges szavazócédulát. A Labour pártvezéri posztjáért négy politikus indul, szombaton hirdetik ki a voksolás eredményét. 

Két középutas jelölt, Yvette Cooper és Andy Burnham állítólag az eredményhirdetés elhalasztását sürgeti, de ezt mindketten cáfolták a The Guardian szerint. Többen jelezték ugyanakkor, hogy érvénytelen lehet a voksolás, ha a tagság egy részét – technikai okból – megfosztották a szavazati jogától.

Cooper kampánya szerint a voksolás komoly dilemmákat vet fel. Noha már több hete be lehet küldeni a szavazatokat, a múlt hétvégéig még a voksok alig fele érkezett be, s arra számítanak, hogy az eheti zárásig is legfeljebb 70 százalékos lesz a részvétel. Nem tisztázott ugyanakkor, hogy aki nem küldte vissza a szavazatát, az tartózkodni akar vagy pedig egyszerűen nem kapta meg a cédulát. Valamennyi jelölt telefonon sürgeti támogatóit, hogy ne feledkezzenek el a szavazatuk postára adásáról. Már korábban is felmerültek találgatások arról, hogy esetleg érvényteleníthetik a végeredményt, ha netán a radikális baloldali jelölt, Jeremy Corbyn szerez többséget.

Ezt azonban az ügyvezető pártelnök, Harriet Haman személyesen is cáfolta. Harman a minap felhívta a tagságot, hogy támogassák majd a győztest, bárki is nyerje meg a voksolást. Az ideiglenes pártvezér elmondta, hogy több mint négyezer tagjelöltet kizártak, mivel kiderült róluk, hogy korábban más pártok bejegyzett tagjai voltak.

Európa meg fog bukni az értékek vizsgáján, valószínűleg nem lesz képes megfelelni saját deklarált értékeinek a migrációs válságban - foglalt állást a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap európai kiadásának keddi számában Gideon Rachman, az újság kolumnistája.