Szlovákia;menekültek;Fico;Kiska;

- "Fehér Szlovákia" - Belpolitikai pengeváltás a menekültekről

Néhány ezer menekült befogadása nem tudja veszélyeztetni Szlovákia biztonságát - állítja Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök hétfői nyilatkozatában, amellyel a migrációs válsággal kapcsolatos szlovákiai vitákra reagált.

"Meggyőződésem, hogy a lakosság egy százalékának töredék részét kitevő ember befogadása nem tudja veszélyeztetni az országunkat" - jelentette ki Kiska. Az elnök felhívta a figyelmet arra: amíg nem jelent meg az Európai Bizottság javaslata a menekültek kötelező befogadási kvótáira, addig a menekültügyet Szlovákiában sem a politika, sem a közvélemény nem kezelték problémaként.

Szlovákiának mindig is meglesznek a maga problémái - mutatott rá Kiska. "Ez azonban nem jelentheti azt, hogy emiatt bezárkózunk, és nem leszünk hajlandóak segíteni másoknak" - húzta alá az államfő.

Andrej Kiskának meggyőződése, hogy Szlovákiában folytatni kell a nyilvános vitát a menekültválságról. "Nem a kvóták és az Európai Unió országai közti szolidaritás miatt, hanem azon emberek miatt, akiknek segítségre van szükségük, és magunk miatt is" - mutatott rá az elnök. Meggyőződése, hogy különbséget kell tenni az ismeretlentől való félelem és a szélsőségesség, az idegengyűlölet között.

"Harcunkat saját jellemünkért, Szlovákiánk szívéért elveszítjük, ha polgárként és politikusként nem teszünk különbséget az ismeretlentől való félelem, illetve a nyílt gyűlölet, az emberi élet megvetése, a szélsőségesség, az idegengyűlölet és a fasizmus között" - figyelmeztetett Andrej Kiska. Úgy nyilatkozni a menekültekről mint valószínű terroristákról vagy gazdasági spekulánsokról, az nem az ismeretlentől való félelem, hanem "az idegengyűlölet és a szélsőségesség jelszavai" - szögezte le a szlovák államfő.

Arról, hogy a bevándorlók növelik a terrorizmus veszélyét, és sok köztük a gazdasági spekuláns, az elmúlt hetekben több ízben Robert Fico szlovák miniszterelnök is beszélt. "Ha mi többiek alkalmazkodunk ehhez, vagy elfordítjuk a szemünket, akkor csöndesen megtűrjük a fehér Szlovákiáról szóló jelszavakat" - figyelmeztetett Kiska.

A szlovák miniszterelnök az államfő nyilatkozatára reagálva leszögezte: a menekültügyben a visegrádi négyek pénteki prágai csúcstalálkozóján elfogadott közös nyilatkozattal összhangban kíván cselekedni. A V4-ek kormányfői Prágában egységesen elutasították a menekültek kötelező befogadását előirányzó kvótákat, amelyeket az Európai Bizottság javasolt, de az Európai Unió vezetői nem hagytak jóvá. "Ha valaki semmiért nem visel felelősséget, bármiféle nyilatkozatot tehet" - mondta Robert Fico újságíróknak Andrej Kiska szavaira reagálva.

Nem utazhatnak, és eddig sem utazhattak vonattal Szerbiából Magyarországra a migránsok - jelentette ki a Blic című szerb napilapnak Milimir Vujadinovic, annak a szerbiai tárgyalócsoportnak a tagja, amely vasárnap igyekezett meggyőzni a Belgrádból Budapestre tartó vonaton tartózkodó migránsokat, hogy szálljanak le Szabadkán, vonattal ugyanis nem folytathatják útjukat.