menekültek;Együtt;

- Az Együtt 15 ezer menekült befogadását követeli

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja azt követeli, hogy Magyarország az idén 10 ezer, jövőre pedig  5 ezer menekültet fogadjon be önkéntesen és tartósan.

Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Magyarország ugyan homogén ország, de szüksége van arra, hogy új munkavállalókat szerezzen, amivel fenntarthatóvá teheti nyugdíj- és szociális rendszerét.

Magyarországnak emellett erkölcsi kötelessége is a menekültek befogadása, hiszen jelenleg minden jóérzésű magyar ember szégyenkezni kényszerül Orbán Viktor és a Fidesz-kormány elmúlt heti tevékenysége miatt - tette hozzá az Együtt vezetője.

Kiemelte, Magyarországnak erején felül kell menekültkvótát vállalnia, emberi, a többségi társadalom számára is biztonságot sugárzó módon kell tudnia befogadni menekülteket, "nem büntetőtáborokban, nem hideg sátortáborokban", hanem az Ausztriában látottakhoz hasonló átmeneti létesítményekben.

Szigetvári Viktor jelezte, az Együtt javaslatait határozati indítványban is a parlament elé terjeszti.

Orbán Viktor kormányfőt tette felelőssé a Demokratikus Koalíció szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján amiatt, hogy egyre több menekült jön Európába.