busz;garázdaság;menekültek;

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

- Egy berepedt szélvédő miatt garázdasággal vádolják a menekülteket

A járművet megállítani próbáló menekültek a rendőrség szerint megrongáltak egy menetrend szerinti buszt Röszkén szombaton délután. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

Egy a buszon utazó szemtanú az MTI-nek elmondta, a Szegedről Röszkén át Mórahalomra tartó járművet a Dugonyi úti gyűjtőpontnál próbálta megállítani néhány férfi. Egyikük keresztbe feküdt a busz elé, majd amikor az megállt, odaléptek a járműhöz, egyikük ököllel megütötte a szélvédőt. A szélvédő keresztbe végigrepedt, a járművön látható nyomok szerint az üveg tetejét egy kő is eltalálhatta. A rendőrség helyszíni szemlét tart az út mellé félreállított járműnél. A következő busz áthaladásakor a rendőrök az út és a várakozó menekültek között sorfalat álltak, egyikük könnygázpalackot is tartott a kezében - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Szombatra virradóra a döntetlennel végződött magyar-román labdarúgó Európa-bajnoki selejtező után is folytatódtak a rendőrök és a huligánok közti összecsapások. A rendőrök késő este lovasrohammal kezdték el kiszorítani a zavargókat a Groupama Aréna környékéről, ahol a "randalírozók" (vagyis nem csoportos garázdák)  a Könyves Kálmán körúton közlekedési táblákat, szemeteseket, betondarabokat dobálták a rendőrökre. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt mondta: a körútnál áll egy 1-es villamos, amelynek több ablakát kitörték. A hírek egyelőre nem szólnak arról, hogy az ügyekben eljárás indult volna. 

Civil aktivisták segítik a menekültek jegyvásárlását a budapesti Keleti pályaudvaron a nyugat felé, vagyis Győrbe, Sopronba és Hegyeshalomba tartó vonatokra. A civilek a vágányok végére rögtönzött útmutatókat függesztettek ki, amelyen a vonatok indulásának időpontja mellett a célállomások és a határ közötti távolság is szerepel. Ugyanakkor rajzolt térképekkel is segítik a tájékozódást, sőt személyesen közreműködnek a jegyek megvásárlásában. A menekültek a szombati nap folyamán több vonatot is megtöltöttek, a valamivel este hét óra előtt, Szombathely felé induló szerelvényre is sokan szálltak fel.