Merkel;Hollande;Enda Kenny;

Németország, Drezda  - Egy önkéntes sárgadinnyét ad az Afganisztánból menekült gyerekeknek Fotó: Carsten Koall / Getty Images

- "Vannak országok, amelyek nem teljesítik morális kötelezettségeiket"

A menekültek méltányos európai elosztására "állandó és kötelező mechanizmust" szorgalmaz Franciaország és Németország - erősítette meg csütörtökön Francois Hollande francia államfő Párizsban.

Angela Merkel német kancellár korábban Bernben úgy fogalmazott, hogy Franciaország és Németország egyetért a menekültek európai uniós befogadására szolgáló "kötelező kvóták" alapelvében. 

Franciaország júniusban még visszautasította az Európai Bizottság javaslatát, amely szerint a tagállamoknak méretük, forrásaik és a lakosság arányát tekintve kötelezően be kellene fogadniuk menekülteket. Párizs inkább az önkéntesség mellett foglalt állást, mostanra azonban Hollande szerint megváltozott a helyzet, és erről, illetve a Brüsszelnek benyújtandó közös francia-német javaslatokról a héten többször is egyeztetett telefonon német kollégájával. Szét kell majd osztani ezeket a menedékkérőket, azokról beszélek, akik Szíriából jönnek. Ezért Merkel kancellárral állandó és kötelező mechanizmust javasoltunk - fogalmazott a francia elnök Enda Kenny ír miniszterelnökkel tartott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján. Az eddig tett dolgok már nem elegendőek. És vannak olyan országok - amelyeket most nem nevezek meg, mert mindenkivel együtt kell működnünk -, amelyek nem teljesítik morális kötelezettségeiket - tette hozzá.

A teljes francia politikai elitet megrázta annak a hároméves szír menekült gyereknek a holttestéről készült felvétel, akit a törökországi Bodrum-félszigetnél vetettek partra a hullámok szerdán. Azokra az áldozatokra is gondolok, akikről nem készül felvétel. Akikről nem veszünk tudomást. És a jövőbeni áldozatokra, akikért nem teszünk semmit. Ezért kell most cselekednünk - hangsúlyozta a francia elnök, aki példaként említette Írországot, amely nem tagja a schengeni övezetnek, de jelezte, hogy befogad menekülteket.

Hollande elmondása szerint humánus, de határozott európai migrációs politikára van szükség. A javaslatokat az uniós belügyminiszterek szeptember 14-én esedékes tanácskozásán terjesztik elő megvitatásra, amelyet egy "európai csúcstalálkozó" fog követni.

A menekültek fogadására és méltányos elosztására irányuló javaslatok között szerepel a "regisztrációs központok" felállítása, ahol a menekültek befogadásán túl azok visszakísérését is meg lehet szervezni, akiknek nincs helyük Európában

A 444.hu fedezte fel azt a Facebook-on indult osztrák civil kezdeményezést, aminek a lényege: segíteni kell a Magyarországon "csapdába szorult" menekülteken. Később a hírt az MTI is kiadta.