A kőkemény horvát hátvéd, Josip Simunic egy elképesztő közjáték miatt nem vehetett részt a tavalyi brazíliai labdarúgó világbajnokságon. Az Ausztráliában született játékos, aki a Hamburger SV-nél, a Hertha BSC-nél, a Hoffenheimnél is megfordult, majd tavaly decemberben a Dinamo Zagrebtől vonult nyugdíjba, 2013. november 19-én okozott világraszóló botrány. Egészen sajátosan ünnepelte ugyanis hazája válogatottjának győzelmét, amely az együttes vb-re való kijutását jelentette. Egyszercsak kezébe ragadta az egyik stadionmikrofont, a szurkolókhoz ment, majd a horvát történelemben nem éppen jól csengő „Za dom spremni” köszöntést ismételgette.
A FIFA, amely elutasítja a politikai szerepvállalást a stadionokban, kemény büntetést osztott ki: tíz mérkőzésre eltiltotta a játékost a válogatott mérkőzésekről, így nem is vehetett részt a vb-n. Sőt, 24 500 eurós büntetéssel is sújtották. A nemzetközi sportbíróság, a CAS elutasította az akkor 36 éves játékos fellebbezését. Simunic egyébként azzal védekezett, hogy nem valaki ellen, lépett fel, hanem csak így fejezte ki hazafias érzelmeit. Akinek azonban van némi fogalma a horvát történelemről, annak azért azt is illene tudnia, hogy ez a köszöntés milyen érzelmeket korbácsol fel a Balkán-félszigeten.
A Független Horvát Államot (NDH), a nácik csatlósállamát 1941. április 10-én hozták létre azt követően, hogy a tengelyhatalmak bevonultak a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba. Az NDH-ban üldözték a szerbeket, a zsidókat, a muzulmánokat és a romákat, sokukat a jasenovaci haláltáborba küldték. (Máig vitáznak arról a történészek, hányan haltak itt meg. A Tito-féle érában igyekeztek eltúlozni az áldozatok számát, az ötvenes-hatvanas években 350 ezer-800 ezer halottról tettek említést, bár egy 1964-es kutatás jóval alacsonyabb számot határozott meg, ezt titokban tartották. Mértékadónak számító becslések szerint a halottak száma 77 ezer és 99 ezer között lehetett. Ennek legalább a fele lehetett szerb.)
Az NDH-t a nácikhoz hű usztasák irányították, akik mozgalmukat 1929-ben hozták létre. Az állam élén Ante Pavelic állt, aki a poglavnik címet viselte. Ennek pontos magyar megfelelője nincs, itthon általában legfelsőbb vezetőnek nevezik, s a címet kizárólag Pavelic viselhette (időnként Führernek fordították, illetve a cím a Duce horvát megfelelője volt). Amikor 1943. szeptember 8-án Olaszország kapitulált az NDH érvénytelennek minősítette az 1920-as rapallói egyezményt, amelynek alapján Itália kapta meg Isztriát, Fiumét (Rijekát), valamint Zárát (Zadart). Berlin támogatta Pavelicék törekvését, de ekkor már ezen területek jelentős részén a partizánok harcoltak. Ezt követően már csak a német befolyás érvényesült az NDH területein. Az állam hivatalosan 1945. május 8-án szánt meg létezni.
Hogyan alakult ki a „Za dom spremni!” köszöntés? Amikor 1941. április 10-én Slavko Kvaternik, a horvát fegyveres erők főparancsnoka, Pavelic helyettese, a rádióban bejelentette az NDH megalakítását, mondandóját azzal zárta le: „Bog i Hrvati! Z adom spremni!” Azaz Isten és a horvátok! A hazáért készen állunk!” Ekkoriban egyébként más verziókat is használtak, például ezt: „Za poglavnika i za dom spremni!”, akik ezt mondták, nemcsak a hazáért, Pavelicért is mindenre készen álltak volna. A partizánoknak is megvolt a saját jelmondata, amely így hangzott: „Halál a fasizmusra – szabadságot a népnek!”
Akik manapság a köszöntés visszahozását követelik, tudniuk kellene azt is, hogy a Horvátország függetlenné válása után megalakult ultranacionalista, szélsőjobboldali tömörülés, a Horvát Jog Pártja (HSP) tagjai is így köszöntötték egymást, s logója is tartalmazta az inkriminált mondatot. A politikai erő boszniai ága is hűséges maradt a régi köszöntéshez, amit 2012-ben a „Semper fidelisre” cserélt. Az erőteljesen jobboldali horvát énekes, Marko Perkovic Thompson egy dalában ugyancsak használta a kifejezést, később azonban megváltoztatta a dalszöveget.
Nem teljesen önszántából, hanem azután, hogy a parlament törvényt fogadott el a szélsőséges jelképek betiltásáról. Ez azonban nem mindenkit hatott meg. A „Cavoglave” című nótát ugyanis sokan kántálták augusztus elején, amikor a horvátok Knin felszabadításának 20. évfordulójára emlékeztek.
A Za dom spremni egy sötét kor jelmondata. Ezért is meglepő, hogy még ma, Horvátország uniós csatlakozását követően két évvel is léteznek olyan csoportok, amelyek annak rehabilitálását követelik. Konzervatív politikusok egy része népszavazásra tett javaslatot, amely lehetővé tette volna újbóli használatát, a hadseregben. A petíciót Josip Pecaric matematikus, akadémikus, kezdeményezte, s az internetes dokumentumot eddig 3500-an írták alá. Pecaric önjelölt történész, aki az akadémia nacionalista keményvonalasai közé tartozik. Egykor egyebek mellett a horvát háborús bűnös Branimir Glacas szabadon bocsátását követelte. (Glavast 2010 szeptemberében ítélte nyolc éves börtönre egy boszniai bíróság, idén januárban azonban szabadon engedték.)
Eredetileg a Facebookon indult mozgalom a jelmondat visszaállításáért. Az oldalt Branko Brokovic, a horvát hadsereg nyugalmazott tisztje hívta életre. Brokovic Vukovart védte a horvát egységekkel a délszláv háborúban. A város elestét követően Zágrábban három hetes börtönre ítélték, mondván „államcsínyt akart végrehajtani”. Később minden vádpont alól felmentették, 1994-2001 a háborús önkéntesek vezetője volt.
Az indítvány nagy felháborodást keltett Horvátországban, a kommentárok nagy többsége elítélő volt. Zoran Milanovic kormányfő azt közölte, mindent meg kell tenni, hogy Zágráb továbbra is a jó úton haladjon tovább. Utalt arra, hogy a jobboldaliak példaképének tekintett volt elnök, Franjo Tudjman is a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) alapításakor elismerően beszélt a partizán mozgalomról.
Kolinda Grabar-Kitarovic, aki egyébként politikailag más oldalon áll, mint a szociáldemokrata miniszterelnök, komolytalannak nevezte a kezdeményezést, amely „figyelmet sem érdemel”. A regionális párt, az isztriai Demokratikus Szövetség (IDS) a lehető legkeményebben ítélte el a kezdeményezést. „Az IDS elítéli azokat a rehabilitációs kísérleteket, amelyek a történelem azon időszakát célozzák, amelyeket szégyellnünk kell. Azok, akik az aláírásgyűjtést szervezték, vagy nincsenek tisztában a történelmi tényekkel, vagy képtelenek levonni a konzekvenciát a régi idők hibáiból” – hangoztatta az IDS elnöke, Boris Miletic.
A bal- és jobboldali politikai elutasítás után a meglepetés erejével hatott Zelimir Puljic, a Horvát Katolikus Püspöki Konferencia elnökének, Zadar érsekének megnyilatkozása, aki azonban támogatásáról biztosította a referendum kiírását, igaz, a petíciót nem látta el kézjegyével. Ám hogy nincs egyedül ezzel a véleményével a horvát katolikus egyházban, bizonyítja: az internetes petíció aláírói között megtalálhatjuk Valentin Pozaic zágrábi segédpüspök és Vlado Kosic sziszeki püspök nevét is. Puljic ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy minden egyházi személy, aki aláírta a kezdeményezést, „a saját, s nem annak az intézménynek a nevében tette, amelyhez tartozik” - hangoztatta. Ugyanakkor megvédte az aláírókat arra hivatkozva, hogy Horvátországban „véleménynyilvánítási szabadság” van.
Kérdés, mit szólnak majd a Vatikánban a horvát egyházi vezetők ilyen jellegű politikai állásfoglalásához. Valószínű azonban, hogy az ügynek lesznek még következményei.
