pedofília;

- Hazaszállítják a pedofil főpapot

Ma tartanak emlékmisét annak a lengyel főpapnak az emlékére a Vatikán kormányzói palitákában, aki pedofil bűncselekményekkel vádoltak. Jozef Wesolowski halálhírét múlt pénteken jelentették be. A misét Konrad Krajeeski, a pápa alamizsnása mondja.

A nuncius perét július 11-re tűzték ki a Vatikánban, eljárása azonban meg sem kezdődhetett, mert a papi rendből kizárt volt érseket rosszullét miatt kórházba kellett szállítani.

A volt lengyel pap a nyolcvanas évektől dolgozott a vatikáni diplomáciában. 2008 és 2013 között apostoli nunciusként szolgált a Dominikai Köztársaságban. Ferenc pápa 2013 nyarán visszahívatta Rómába Josef Wesolowskit az őt érő pedofíliavádak miatt, nem sokkal azután, hogy a karibi ország rendőrsége vizsgálatot indított ellene gyermekekkel való szexuális visszaélés miatt.        Wesolowski ügye elsőként a vatikáni Hittani Kongregáció elé került, amely 2014 nyarán laikus státusba helyezte a volt nunciust, vagyis kizárta a papi rendből. A Hittani Kongregáció döntése tulajdonképpen az elsőfokú vatikáni ítéletnek felelt meg. Ezt követően, 2014 szeptemberében a vatikáni csendőrség őrizetbe vette a volt nunciust. Gyenge egészségi állapota miatt nem a vatikáni fogdába került, hanem majdnem két hónapig a vatikáni bíróság épületének egyik lakosztályában tartották fogva. Majd szabadlábra helyezték, de ezután nem hagyhatta el Vatikánváros területét.

A Szentszék nem adta ki Wesolowskit az ezt kérelmező olasz, lengyel és dominikai hatóságoknak sem többek között arra hivatkozva, hogy a volt pap vatikáni állampolgár. Federico Lombardi szentszéki szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Vatikán aktívan együttműködik az érintett államok hatóságaival.

Ez lett volna az első alkalom, hogy a vatikáni bíróságon kizárólag laikusokból álló testület hozzon döntést.  Josef Wesolowskinak felelnie kellett volna a Dominikai Köztársaságban elkövetett cselekményekért, ahol tanúvallomások szerint 8-17 év közötti fiatalok sérelmére követett el nemi erőszakot. Másrészt a volt papot pedofil pornográf felvételek birtoklásával is vádoljtk a Rómába való visszahívása és az őrizetbe vétele közötti időszakban, vagyis 2013 és 2014 nyara között. Tavalyi őrizetbe vételekor a vatikáni csendőrség Josef Wesolowski számítógépén mintegy százezer pornográf fotót és videót talált. A gyermekpornográfia bűncselekményét Ferenc pápa 2013-ban vezette be az egyházi jogba.

Wesolowski halálát szívinfarktus okozta. A boncolás ugyanakkor még nem állapította meg végérvényesen a halál okát. A holttestet később kiadják szülőhazájának, Lengyelországnak.

Felmond munkahelyén Sándor Mária, mert nem akar tovább kiszolgálni egy hazug kormányzati rendszernek behódoló kamarát, de az egészségügynek nem fordít hátat. A fekete ruhás ápolónő munkáját idősgondozóként folytatná, ha lesz olyan bátor intézmény, ahová felveszik, közben segíti a menekülteket támogató civileket is.