egészségügy;LMP;kivándorlás;

- LMP: összeomlóban az egészségügy

Az LMP szerint az egészségügyben dolgozók rendkívül magas kivándorlási aránya és hajlandósága miatt küszöbön áll az ágazat összeomlása.

Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke szombaton az MTI-nek nyilatkozva ismertette az LMP felmérését, amelyben ötszáz orvost és ápolót kérdeztek meg a külföldi munkavállalásról. A kutatásban részt vevők 80 százaléka fontolgatja az ország elhagyását, 40 százalékuk pedig már meg is tette az ehhez szükséges első lépéseket - fejtette ki a politikus, aki úgy fogalmazott, "utóbbiakat már biztos nem állítja meg a kormány béremelésnek hazudott álintézkedése".

Az LMP társelnöke szólt arról is, hogy felmérésük szerint az egészségügyben nemcsak a fiatalok, hanem a tapasztaltabb generációk is külföldön látják boldogulásuk esélyét, a válaszadók fele ráadásul több mint tíz olyan embert ismer, aki szintén a kivándorlást fontolgatja.

Szél Bernadett szerint mindez azt mutatja, hogy nem néhány egyéni problémáról van szó, hanem rendszerszintű gondokról.
Az LMP ennek megoldását elsősorban az egészségügyi dolgozók valódi béremelésében, valamint a sokszor a betegeket is veszélyeztető munkakörülményeik javításában látja - mondta az ellenzéki képviselő.

Kedvezményesen nem adunk senkinek semmit! Nem lesz mutyi - mondta a Népszabadságnak Fazekas Sándor a 380 ezer hektár állami föld eladásáról. A földművelésügyi miniszter szerint a gázszerelő Mészáros Lőrinc, aki további földekhez juthat, földműves, „mert benne van a földművesek jegyzékében”.