Lezajlott a kormány első ízben megrendezett, hagyományteremtőnek szánt belső konferenciája, amelyről ugyan semmi érdemleges nem került nyilvánosságra, mégis, a kancelláriaminiszter utóbb azért elárulta a sajtónak a zártkörű tanácskozás meghatározó tematikáját. Eszerint a polgári berendezkedés megerősítése volt az előadások közös nevezője, és maga Orbán Viktor is „a polgári berendezkedés megerősítésének szemüvegén keresztül” fogalmazta meg észrevételeit.
Mármost tegyük fel, Lázár János csak azért nem mondott többet a nagy horderejű tanácskozásról, mert úgy vélte, ez a kissé elnagyolt megfogalmazás is tökéletesen elegendő ahhoz, hogy élénk elképzeléseink legyenek arról, mi minden tennivalójuk lesz még a résztvevőknek a polgári berendezkedés további előmozdítása érdekében. Kivált, ha észbe veszik a miniszterelnökség irányítójának figyelmeztetését, miszerint sürget az idő, mert 2017 már a választások előtti bizalom megszerzésének éve lesz, vagyis addigra kell csak igazán megerősíteni a polgári berendezkedést.
Őszintén szólva, ez a felelősségteljes intelem némi zavart kelt bennünk. Azt hittük ugyanis, hogy a bizalom megszerzése egyrészt folyamatos feladat, másrészt eleddig azt hallottuk, az Orbán-kormány eddigi regnálása során ez már meg is történt. Hogy lehet, hogy a polgári berendezkedés minden korábbi erőfeszítés ellenére is hagy még némi kívánni valót maga után? Ha az ezúttal feltűnően szűkszavú Lázár János több támpontot adott volna a „polgári” kifejezés tartalmi meghatározásához, most sokkal biztosabban tudhatnánk, milyen feladatokkal birkózik majd a kormány a közeljövőben, s mivel akarja elnyerni a bizalmunkat. De hát szemantikai eligazítás híján csak magunkra utaltan találgathatunk.
Tanulmányainkból például emlékezhetünk rá, hogy demokrácia nélkül nincs polgári jogegyenlőség. Hogy a politikai többség nem élvezhet privilégiumokat a kisebbség rovására. Hogy a hatalmi ágak szigorúan különválasztatnak, és a közintézmények pártatlanságát nemcsak az alkotmány, hanem a jogállam mindennapi működése is garantálja. Hogy mindennek értelmében a kormányzat sokoldalúan ellenőrzött: úgy a független civil szervezetek, mind a médiumok által, amelyek integritása sérthetetlen. Hogy a hatalmon lévők esetleges törvényszegéseit a hatóságok elfogulatlanul kivizsgálják, az ügyészség vádemelési, valamint a bíróság ítélkezési gyakorlata pedig minden politikai befolyástól mentes. Hogy a polgári berendezkedés alappillérei közé tartozik továbbá mind a választott, mind a kinevezett tisztségviselők szavahihetősége – amelynek elvesztését a tételes törvényi számonkéréstől eltekintve, pusztán a szokásjog is szankcionálja. Egyszóval, mérhetetlen örömünkre szolgálna, ha eddigi állampolgári tapasztalataink alapján úgy vélhetnénk, hogy a kormányzat ezentúl is mindezen elvek és eszmények lankadatlan érvényre juttatásán fáradozva, csakugyan napról-napra megerősítené a polgári berendezkedést Magyarországon. Lelkesedésünknek azonban gátat szab az a tény, hogy az elmúlt több mint öt évben ez a folytatólagos Fidesz-uralom pontosan az ellenkezőjét tette mindannak, ami a polgári kormányzás fogalomkörébe tartozik.
Miközben államosította és intézményesítette a korrupciót, olyan párthívekre bízta az elvben független jogintézmények vezetését, akik személyükben garantálják a hűbéri láncolat tagjainak sérthetetlenségét, viszont annál kitartóbban törekednek a politikai ellenfelek egzisztenciális ellehetetlenítésére. Hogy a demokratikus jogállam garanciáit eltörölhessék, olyan alaptörvényt iktattak az alkotmány helyébe, amelyet egyedül a kormánypárt kodifikált, miáltal drasztikusan leszűkítette az egyéni és társadalmi jogokat, ideértve az állam szociális kötelezettségeit, nem utolsó sorban magának az alkotmánybíróságnak a kompetenciáját. A durva hatalmi beavatkozások tették lehetővé a parlamentarizmus kiüresítését, és a gazdaságpolitikai önkényesség eluralkodását csakúgy, mint a nagy közösségi ellátórendszerek, mindenekelőtt az egészségügy és az oktatás kivéreztetését. A szociális hálót széttépték, a segélyezés anyagi fedezetét még a régiós országokkal való összevetésben is drákóian csökkentették. Ez a „polgári” kormány a társadalom majd’minden csoportjának életminőségét elszántan lerontotta annak érdekében, hogy a klientúra „nemzeti tőkéseit” kistafírozza. Egy ilyen országban nem lehet polgári berendezkedésről beszélni.
Mert az magában foglalja az általános, széleskörű gyarapodást, a mindenkire kiterjedő jogbiztonságot és az elesettek iránt vállalt intézményes szolidaritást – márpedig mindebből az Orbán-kormány semmit sem valósított meg. Nincs hát mit megerősíteni, mert nem lehet folytatni azt, amit el sem kezdtek. A polgári berendezkedés mantrája csupán olcsó kommunikációs panel, amit elsősorban azoknak az állítólagos konzervatívoknak címeztek, akiket megrendített, amikor néhány hónappal ezelőtt épp a kormányközeli G. Fodor Gábor nevezte minden további nélkül „politikai terméknek” a polgári átalakulás ámítását. Amikor a kormány propagandistái most elérkezettnek látják az időt arra, hogy a kormánypárt törzstábora előtt reaktiválják az ismert szólamot, nem véletlenül hallgatnak a tartalmáról.
Hiszen számukra az soha nem is létezett.
