Hoffmann Rózsa;köznevelés;

Fotó:Népszava

- Hoffmann fenyeget: folytatódik a megkezdett folyamat

Folytatódnak a köznevelésben 2010-ben elindított, a teljes rendszert érintő változások a jövő héten kezdődő 2015/2016-os tanévben is - ezt a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő mondta budapesti sajtótájékoztatóján. A korábbi köznevelési államtitkár - aki felidézte a köznevelési törvény 2011-es elfogadását - kiemelte: jelentős változás, hogy idén ősztől minden 3 éves kort betöltött kisgyermeknek óvodába kell járnia. Ettől a lépéstől számos pozitív változást remélnek - mondta, és utalt arra, hogy ezt több országban is meglépték már.

Hoffmann Rózsa ismét bedobta a regnálása alatt jó néhányszor, afféle mézesmadzagként hangoztatott pedagógus-életpályát, ezúttal annak kiépüléséről beszélt. És persze az ígért  béremelés. Szerinte az életpályának köszönhetően már jó előre tudható, hogy milyen keresetekkel lehet számolni. Ma a pedagógusok legalább 50-100 ezer forinttal több pénzre számíthatnak, mint az életpálya bevezetése előtt - közölte. 

A csupa-pozitív jelentés szerint:  az új minősítési rendszernek köszönhetően tízezer feletti a mesterpedagógusok száma, és megjelennek a kutatótanárok is a középiskolákban. Kiépült a mindennapos testnevelés és megtörtént a szakképző intézmények átvétele is - sorolta Hoffmann Rózsa.

A korábbi köznevelési államtitkár sem hagyta ki a migránsozást, egyre gyanúsabb, hogy a kormányzópárti politikusok semmilyen témában nem szólalhatnak meg anélkül, hogy be ne vállalnák a dolgot. Nos, Hoffmann Rózsa a maga finom, úriasszonyos modorában a  következőkkel csatlakozott a kórushoz, és ezzel vélhetőleg teljesítette is a penzumot:

Szeptembertől a népvándorlásból következő kihívásokkal is szembe kell nézni. Meg kell oldani azoknak a gyerekeknek az oktatását-nevelését, akik rövidebb-hosszabb ideig itt maradnak, ez integráltan, a magyar gyerekekkel együtt történik majd.

Kérdésre válaszolva a pedagógusok etikai kódexét ért bírálatokról azt mondta: nem lepte meg Mendrey Lászlónak, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnökének kritikája, aki előző nap elavultnak, ósdinak nevezte a tervezetben foglaltakat. A KDNP-s politikus hangsúlyozta: minden fontos humán szakmának van etikai kódexe, s ha kifogásuk van, tegyék meg észrevételeiket. Hangsúlyozta, szükség van etikai kódexre, emellett a KDNP mindig is kiállt. Hoffmann Rózsa azt nem tudja elképzelni, hogy ez csak ajánlás legyen, annak kötelező jellege mellett érvelt.

A Mándoki-koncert apropóján vezető német politikusokkal, befektetőkkel és a német média top-képviselőivel is találkozott Orbán Viktor „titokban”, hogy erősítse a német-magyar kapcsolatokat a német újraegyesítés évfordulója előtt - írja a Népszabadság. Hát akkor ezért volt ilyen drága az az "ingyenes," a Várkert Bazártban megrendezett koncert - mondhatnánk.