6.oldal;Emmi;csók;Novák Katalin;

- CSOK

Jobb munkát vár el minisztereitől és államtitkáraitól a kormányfő, közölte valamivel korábban a Duna Tv műsorvezetője, aztán másik témára váltott a híradó. Az Emmi kellemes megjelenésű államtitkára, Novák Katalin szólalt meg, aki a Családi Otthonteremtő Kedvezmény (CSOK) újdonságait ecsetelte. Mint mondta, a kormány ezzel a programmal a gyermekvállalást hivatott serkenteni, jobb életkörülményeket biztosítani a nagycsaládos famíliáknak. Dicséretes buzgalom. A vállalt gyermeklétszámtól és a vágyott otthon nagyságától függően akár több millió forintos támogatást is remélhetnek a fiatalok. Mindez szépen hangzik, de belém fészkelt a kétely. Ha nem az állam híreit hallgatom, kiderül, hogy mind a lakásárak, mind az albérletek díjai meredeken emelkedtek, az embereket pedig még óvatosságra inti a közelmúlt hitelválsága. Nem azt mondja a kormány – becsületesen –, hogy teljes egészében vállalja a terheket, hanem „kedvezményt” nyújt csupán. Erre tessék gyerekeket vállalni!