Magyar Kupa;Labdarúgó MK;

- Megvan, ki kivel játszik a Magyar Kupában

A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa második fordulójának párosítását.

Az első körben nyolc élvonalbeli csapat lépett pályára, mindegyik továbbjutott, és továbbra is kiemeltként szerepelt a sorsoláson. A szabályok szerint az első osztály résztvevői az első, második és harmadik fordulóban nem találkozhatnak egymással, így az OTP Bank Liga csapatai számára alacsonyabb osztályú ellenfeleket sorsoltak ki. 

A nemzetközi kupaküzdelmekben érdekelt négy együttes - a Videoton, az MK-címvédő Ferencváros, az MTK Budapest és a DVSC-TEVA - csak a harmadik fordulóban csatlakozik a mezőnyhöz.

Magyar Kupa, 2. forduló, az élvonalbeli csapatok ellenfelei (a tét a 32 közé jutás) - az mlsz.hu alapján: 
Pénzügyőr SE (NB III)-Szombathelyi Swietelsky Haladás
Bonyhád VLC (megyei I.)-Budapest Honvéd
Szolnoki MÁV (NB II)- Vasas FC
Mezőkövesd Zsóry FC (NB II)-Békéscsaba 1912 Előre FC
Balatonfüredi FC (NB III)–DVTK
Gyöngyösi AK-Ytong (megyei I.)-Paksi FC
Kozármisleny (NB III)-Puskás Akadémia FC
Celldömölki VSE (megyei I.)–Újpest FC

A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, a találkozókat szeptember 23-án, szerdán rendezik.

Kétezer euróra (626 000 forint) büntette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Debrecen csapatát a Rosenborg elleni hazai Európa Liga selejtező-mérkőzésen történt szurkolói rendbontás miatt.