M1;menekültek;járvány;tisztifőorvos;

 MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

- Mi történt? Pozitív információt közölt menekültügyben a közmédia

Nincs járványveszély Magyarországon, a bevándorlók nem terjesztenek olyan kórokozókat, amelyek veszélyt jelentenek a lakosságra - ezt az M1 aktuális csatornán szögezte le az országos tisztifőorvos.

Paller Judit a tennivalók kapcsán ugyanakkor elmondta:  járványügyi kockázat természetesen van, miután a bevándorlók egészségügyi állapotát nem ismerik, és származási országukban más járványügyi szabályok érvényesek.

A magyar lakosság azonban védett, köszönhetően többek között a magas oltottságnak - közölte kategorikusan a tiszti főorvos. Azért azt is hozzátette, hogy a menekültek egyike-másika szifilisszel, hepatitis B-vel és C-vel, valamint HIV-vírussal fertőzött lehet, ezek a betegségek azonban nemi úton, illetve vérrel terjednek, így a fertőződéshez szoros kontaktusra lenne szükség.

A bevándorlóknak segítő önkéntesek sincsenek veszélyben, ha betartják az előírásokat, tehát használják a megfelelő védőfelszereléseket, és ügyelnek a rendszeres fertőtlenítőszeres kézmosásra - nyugtatta a kedélyeket a szakember. Paller Judit beszélt arról is, hogy nehéz a menekülteket megvizsgálni, megfontolandó lenne, hogy a szűrés időtartamára olyan helyen tartsák őket, ahonnan nem tudnak elmenni.

Nem akárkivel pótolhatja a TV2 a Sztárban sztár-széria nemrég kiesett negyedik zsűritagját - írja a Blikk. A "nem akárki" pedig nem más, mint az újra és újra a kalapból előhúzott, - ezek szerint - szinte minden műsor színesítésére alkalmasnak tartott Havas Henrik. (kéretik dobpergést és a név kiejtéséhez visongássá emelt hangot ideképzelni, minimum ez dukál ugyanis)