bevándorlók;Macedónia;

- Újra beengedi a bevándorlókat Macedónia

Macedónia ismét beenged bevándorlókat, de csak annyit, amennyit el tud látni és el tud szállítani - jelentette be péntek délután egy belügyi szóvivő, miután reggel még könnygázzal próbálták visszaszorítani a déli határon összegyűlt tömeget - írja az atv.hu.

Engedünk annyi embert belépni, amennyit a szállítási kapacitásunk lehetővé tesz és akiket megfelelő módon el tudunk látni - mondta Ivo Kotevszki. Délután több száz menekült jutott át akadálytalanul Görögországból Macedóniába. "A rendőrség elvonult, senki sem állított meg bennünket" - mondta egyikük a brit hírügynökségnek.

Korábban írtuk: A macedón köztársasági elnök elrendelte a hadsereg bevetését országa illegális bevándorlók által használt két határőrizeti zónájában, valamint az ezek közötti közlekedési folyosón - közölte Somogyi Gyula, a szkopjei magyar nagykövetség első beosztott diplomatája telefonon nyilatkozva. Macedónia célja, hogy a korábbinál szigorúbban ellenőrizze a zöldhatárt és a menekülőket  a hivatalos határátkelőhelyekre terelje, ahol regisztrálni tudják őket - tette hozzá.

Amikor a határon összegyűlt, fáradt tömeg megpróbálta áttörni a rendőrsorfalat, a macedón egyenruhások könnygázt és riasztógránátot is bevetettek - írja az mno.hu. Egy férfit a lábán találták el, de volt, aki az arcán sebesült meg: „Ránk lőttek, mondom, ránk lőttek. Elől álltunk. A macedóniai rendőrök lőtték az embereket” – közölte az egyik menekült.

Nemrég látott napvilágot a világhálón egy a helyszínen készült képsorozat a Refugee Solidarity Movement Thessaloniki Facebook-oldalán a sebesültekről.

A Fidesz számára a valódi kihívást a Jobbik jelenti, csak megpróbálják úgy beállítani, hogy az "igazi ellenség" a baloldal - mondta Török Gábor az ATV-ben.