csőd;Télapó;

- Milyen világ ez már? - Csődöt jelentett a Télapó

Csődbe ment Finnországban a Télapó, finn nevén Joulupukki, pontosabban az a lappföldi Dianordia cég, amely működteti Télapó irodáját, ahová évente gyerekek milliói címeznek leveleket, kérve, hogy teljesítse kívánságaikat. A Dianordia mintegy 200 ezer eurós adóságot halmozott fel, elmaradt az adófizetéssel, s így csődeljárást indítottak a vállalkozás ellen – jelentette az AFP hírügynökség.

Évente 100 országból mintegy 300 ezer turista keresi fel Télapó sarkköri irodáját, Rovaniemi településen. A lappföldi vidámparkban számos vállalkozás működik, s a település vezetői fogadkoznak, hogy a Télapó irodája a jövőben is nyitva tart majd.

Jarmo Kariniemi, a cég vezetője is bízik benne, hogy nem kell lehúzniuk a redőnyt, s a jövőben is fogadni tudják a látogatókat. A hátralék felét már sikerült összeszedniük, s remélik, hogy a többi is összejön. A bajok oka, hogy az utóbbi években jóval kevesebben látogatnak el hozzájuk, a gazdasági bajok miatt kevesebb görög, spanyol, olasz és portugál turista érkezik az északi-sarki térségbe. Külön gond, hogy az orosz turisták is elmaradnak, a 2013 decemberi és a 2014 decemberi adatok alapján egyharmaddal visszaesett a számuk. Márpedig a Finnországba látogató külföldiek listáját az orosz turisták vezetik.

Jimmy Carter tegnap megerősítette, hogy daganatos betegségben szenved, és agyi áttétei vannak. A 90 éves volt amerikai elnöknél tegnap kezdték meg a sugárkezelést. A Carter-központ múlt héten jelentette be, hogy a 39. amerikai elnök rákos.