Az ember öregszik. A gyorsan elmúló gyermekkor után egykettőre bácsi vagy néni lesz az ember. Legelőször a postásokat, kalauzokat szólítják így. A fiatalok óvodás gyermekük apró társaitól kapják legelőször e megszólításokat. Ezután nincs megállás, a gyorsan múló évek ekéi barázdákat szántanak az arcokon, hajak ritkulnak, őszülnek. Aki nem hal meg fiatalon, az megöregszik. Szokták mondani, hogy minden korosztálynak megvan a maga szépsége. Ez így igaz. Minden esettre senki sem örül annak - még ha koros is -, hogy lépten-nyomon nénizzék, bácsizzák. Tisztelet ide, tisztelet oda, udvariatlan dolog, ha valaki egy alig idősebbet néninek szólít. Egy hölgyre ráfogni, hogy öreg, az a legnagyobb tapintatlanság. Nehezen találunk olyan nőt, aki örülne annak, ha valaki eltalálná a korát, netalán még többet is mondana. Valakitől hallottam, hogy különböző korú lányok és asszonyok felvetették egymás között azt a kérdést, hogy mikor öreg a nő? A fiatal lányok az ötven évet mondták ki korhatárnak, az ehhez közel álló asszonyok a hatvan év mellett kardoskodtak. Ebben sem bírtak megállapodni. A társaság egyik tagja, a hetvenéves nagymama döntésével akarta a vitát lezárni, de nem sikerült, mert az idős hölgy azt mondta, hogy egy nála idősebbtől kellene megkérdezni. Hasonló, vagy alig idősebb korúaktól elhangzó nénizés, bácsizás szinte sértés. A mai küzdelmes életben ez szinte semmiség, de azért mégis... Legyünk tapintatosabbak a nálunk idősebbekkel!
