rezsicsökkentés;Pártok-DK;

- DK: visszaüthet a rezsicsökkentés

A párt alelnöke, Varju László szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány intézkedései miatt több közüzemi cégnél is dolgozókat kellett elbocsátani, mert a rezsicsökkentés miatt nem voltak meg a működéshez szükséges bevételek. Ennek következménye szerinte az is, hogy a hiányzó munkaerő miatt a hétfői vihar által okozott károkat csak nehézkesen tudják helyrehozni.

A képviselő az árak várható emelkedéséről szólva azt mondta: mindezt nem fogja tudni ellensúlyozni, hogy jön az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt., mert a cég arra törekszik majd, hogy az embereket egyre kiszolgáltatottabbá tegye az állam felé. Az ellenzéki politikus bírálta, hogy a korábbi rezsicsökkentések elsősorban a gazdagokat hozták jobb helyzetbe. Szavai szerint a DK "rezsiigazság" elnevezésű programjával inkább a rászorulóknak kedvezne.

Boross Péter eljutott odáig, hogy már nem érzi a valós problémákat - felelte Varju László kérdésre a volt miniszterelnök egy, a Magyar Hírlapnak adott interjújára reagálva. A DK-alelnök azt mondta, a bevándorlás rendkívül fontos problémát jelent Magyarország és Európa számára, de a magyar kormány "embertelen és dilettáns módon" kezeli a helyzetet.

(Boros Péter az említett interjúban egyebek mellett azt mondja: "Sajnos, az ellenzéki híradók emberi érzésekre játszva menekült gyermekek síró arcát mutogatják, így manipulálják a közvéleményt.")

 Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint augusztus 20. arra szólít minden magyart, hogy legyen kis Szent István az élet azon helyén, ahova a gondviselés állította - adja hírül az MTI, és a betűk ugye nem tudnak tiltakozni.