ikertalálkozó;Ercsi;

Illusztráció/Thinkstock

- Ikertalálkozó lesz Ercsiben

Több száz ikerpárt várnak pénteken az Ercsiben tartandó ikertalálkozóra, ahol tizenötödik alkalommal gyűlnek össze az ország ikrei - közölték a szervezők.

Lobó-Szalóky Lázár sajtóreferens elmondta, hogy a Kárpát-medence legnagyobb ikertalálkozóját szervezik Ercsiben, melynek egyik legfőbb eseménye, az ikerszépségverseny Európa-szerte is különlegességnek számít. A pénteki találkozó reggel az ikerpárok levonulásával kezdődik a Duna-partra, ahol együtt éneklik majd el az ikerindulót - mondta. 

Illusztráció/Thinkstock

Illusztráció/Thinkstock

Ez követően lesz iker Ki mit tud?, Ikerökörködő, itt rendezik meg a Queens of Twins névre hallgató ikerszépségversenyt és lesz gyermekszépségverseny is. Hozzátette, hogy a színpadon egész nap táncos-zenés bemutatókat tartanak, az estet brazil szamba műsor zárja.

Illusztráció/Thinkstock

Illusztráció/Thinkstock

Az első ikertalálkozót 1998-ban az azóta már elhunyt Bíró Attila szervezte egypetéjű ikerlányai édesapjaként. Halála óta felesége lányaival szervezi a rendezvényt.

Folytatódik a síncsereprogram a 3-as metróban, emiatt pénteken, szombaton és vasárnap este pótlóbuszok közlekednek az Árpád híd és Újpest-központ között.